Lágy, nyári szellő lengte körbe a négy fiatalt, akik a falun kívül található kis tisztáson feküdtek a földön és élvezték a nyári szünet örömeit, mint minden nyáron, amióta osztálytársak lettek hét évvel ezelőtt.

Három hete napról napra mentek, bicikliztek, sétáltak és fürödtek a Dunában. Ám egy nap, ahogy feküdtek a tisztáson a vadvirágok között, rájöttek, hogy unatkoznak és valami izgalmas dologra vágynak. Hogy mi volt az a dolog, ők maguk sem tudták volna megmondani.

Dél körül egy ártalmatlannak tűnő zivatar megzavarta a fiatalokat az ábrándozásukból, és futottak a falu központja felé, s mire elértek a buszmegállóhoz, csendes, nyári zivatar bősz viharrá változott át. Ahogy ott ácsorogtak és várták, hogy a vihar csillapodjon, a falu bolondja előttük tekert el biciklijével óbégatva.

Az egyik fiú szigorú arckifejezéssel bámult bele a zuhogó esőbe és még akkor sem rezzent össze, amikor nagy égdörgés közepette újabb és újabb villám cikázott keresztül az égbolton. Még a bolondra sem figyelt oda. Szürke pólót és rövidnadrágot viselt, orrán a legújabb divatú szemüveget.

A fiú mellett egy törékeny alkatú lány állt, dideregve, összehúzockodva, idegesen rágcsálta a körmeit. Félhosszú barna haját copfban kötötte össze, meleg, barátságos barma szemeivel a villámot, majd a bolondot figyelte. Annak ellenére, hogy nyár közepe volt, farmernadrágot, pólót és sportcipőt viselt.

A lány mellett egy kisportol testalkatú, szőke hajú, vékony, nyurga fiú ácsorgott, s a fiú mellett kiköpött hasonmása álldogált, csak lányban. Mivel ikrek voltak. A lány a kezében fogott kulcscsomót tekergette az ujjai között. Ők is a bolondot figyelték, és nem vették észre a másik négyet, akik park másik oldalán, hasukat fogva a nevetéstől ültek egy sárpacni kellős közepén.

-Menni tovább! –kiabálta a bolond és körbe-körbetekert a biciklijével a buszmegállóban- Csak két dolgot kívánok, mielőbb hazamenni és hagyjanak engem békén. Mindig bántani engem. Engem csak bántanak az emberek.-fittyet hányva az egyre sűrűbben lecsapó villámokra, csak tekerte körbe és körbe. A bolond ruhája csupa sár volt.

Először nem értették a fiatalok, hogy miről is beszél, mikor is fejüket elfordítva, meglátták a másik négyet. Így tett több felnőtt is, akik velük együtt ácsorogtak a buszmegálló nyújtotta biztonságában. Több felnőtt szintúgy a tomboló vihar elől menekült oda, míg mások buszra vártak.

-Park mindenkié! Nem zavarhatnak el onnan!

Időközben az eső egyre sűrűbben esett, olyan volt, mint egy függöny, alig lehetett átlátni rajta, de a másik négy fiatal körvonalait kilehetett venni, és odahallatszott gúnyos nevetésük is.

-Már csak ők hiányoztak az életünkből. Azt hittem, hogy legközelebb már csak az iskolában látom viszont őket. – mondta ki félhangosan gondolatait az ikrek közül a lány, akit Mártának hívtak.

-Ne fess ördögöt a falra, tesó!- válaszolt a bátya, aki öt perccel volt idősebb a lánynál- még meglátnak minket és nem szállnak le rólunk egész szünetben, legalábbis abból, ami még vissza van belőle.

A vihar lassan csillapodni kezdett, fél óra eltelte után szivárvány tűnt fel és a madarak vígan daloltak. Akik nem a buszra vártak elindultak a dolgukra, és így tettek ők is. Egyidőben indultak hazafelé a bolonddal. Ám valaki fennhangon, gúnyosan utánuk kiabált.

-Nocsak, nocsak, kiket látnak szemeim! A négy eminens tanulót, az osztály strébereit. Andalgunk a szakadó esőben? – másik három felvihogott. Ők sem voltak különbek a csapatuk vezetőjétől, legalábbis, ami a személyiségüket illeti. Testalkatilag mások voltak. Magasak, vékonyak voltak és a két lány haja a fejük tetején úgy állt, mint egy szénásboglya.

Egyszerre fordultak meg és szembe találták magukat a másik néggyel. Az őket megszólító fiú, ugyanolyan kövér volt, mint az év végén. Kezében egy nagy chips-es zacskót fogott, és tömte magába a paprikás ízesítésű hízókúra adagot.

-Látom, nem változtál semmit- válaszolt Ádám. Kissé feljebb tolta az orrán a szemüvegét- Amúgy meg semmi közöd sincs hozzá, hogy mit csinálunk. –Legalább fogyhatnál kissé. Így is eléggé... - nem fejezte be a mondatot. Legyintett egyet és terelni kezdte a többieket.

Lajos utánuk kiabált fennhangon.

-Meg ne lássam még egyszer, hogy a park felé vagy közvetlen közelében ténfergettek.

Ádám megállította a barátait és visszafordult.

-Mert? Mi lesz? S mi az, hogy megtiltod? A park közterület és az jár oda, aki szeretne!

Lajos előrébb lépett.

-Mert azt mondtam!

Majd ahogy jöttek, úgy távoztak, de azért szúró pillantásokkal visszafordultak feléjük, de nem mondtak semmit, csak mentek előre.

-Remélem, megbuknak a pótvizsgán-mondta fennhangon Márti.

-Szerintem menjünk, és ha jobb idő lesz, visszajövünk, és azt csinálunk a parkban, amit akarunk- válaszolta Márti ikertestvére.

-Szerintem is, jobb, ha megyünk, és nem foglalkozunk velük- vetette oda félváról Éva- holnap azért is kijövünk a parkba, akár tetszik nekik, akár nem.

Így folytatták tovább a nyári szünet adta élvezeteket és rég el is feledkeztek a négy osztálytársukról. Örömük nem tartott tovább három napnál.