- Kezdődik az iskola
Az évnyitó napja gyorsan elérkezett. Fel és alá rohangáltak a lépcsőn, izgatottan, keresték az osztálytársaikat, beszélni velük, beszámolni a nyári élményekről. Ahogy, mindig is szokták. Nyüzsgés és boldog zsivaj hallatszott minden honnét. Már az utolsó lépcsőn rohantak lefelé, mikor is belebotlottak a másik négybe.
-Á, nézd már, kiket látnak szemeim!- társai a háta mögött felvihogtak- Gyertek, menjünk együtt az évnyitóra. Vagy tán szimatolni van itt is kedvetek? –újabb vihogás. Nem foglalkoztak velük, leugrottak az utolsó lépcsőről és faképnél hagyták őket-, Na, mi van? Nem tudtátok kinyomozni…- nem tudta Lajos befejezni a mondatot, mert valaki hátba ütötte. Megfordult és rá akart ordítani az illetőre. De aztán meglátta, ki ütötte hátba.
-Bocsánat, tanár úr!
-Ajánlom is! –súgta- Az évnyitó után, feltétlenül beszélnem kell veletek.
-Rendben!- nyögték ki egyszerre.
Az osztályfőnök fütyörészve ott hagyta őket.
Az évnyitó után, a kalandjuk folytatásaképp, követni kezdték őket. Nem adták fel a nyár óta, hogy utánajárjanak annak a dolognak, miért is nem lehet a parkban, csak úgy ott tartózkodni. És annak is szerettek volna utánajárni a tanév folyamán, hogy az osztályfőnöküknek ehhez az egészhez mi köze. Feltornázták magukat a lépcsőn az emeltre. Az egész épület kihalt volt, kivéve csupán egyetlen osztálytermet, aminek az ajtaját félig becsukva találták és suttogó, néha felemelt hangok hallatszottak ki. Csak pár szót tudtak kihámozni a mondatokból. De többször elhangzott a „ruha”,” nem érkezett meg” és hogy valakire nagyon oda kell figyelni.
Megvonták a vállukat és lógó orral kiléptek az épületből, azzal, hogy holnap úgyis találkoznak. Míg az- évnyitó tartott, valaki, valamit, nagyon szeretett volna magának megszerezni, egy bizonyos helyen.
Ádám lógó orral lépett be az ajtón. Fel sem tűnt számára, hogy valami nem stimmel a lakásban. Mikor a szobája ajtajához ért, megrémült. Körbenézett és akkor vette észre, hogy nem csak a szobájának az ajtaja áll tárva nyitva, hanem a bejárati ajtóé is, amin ő simán besétált. Ő pedig világosan és tisztán emlékszik arra, hogy mielőtt elhagyta volna a házat és elment volna az évnyitóra, mindent gondosan bezárt. Mikor belépett a szobájába, folytott hangon felkiáltott. A hang hallatán anyja berohant a házba az udvarról. Döbbenve tapasztalta, amíg odakint tartózkodott, teljes változáson esett át a lakás, ahol éltek.
-Mi történt itt?
-Honnan tudjam, anya! Most értem haza a suliból. –gyorsan telefonált Máténak.
-Szeva! Mi történt? Úgy beszéltük meg, hogy holnap a suliban találkozunk.
-Úgy volt, míg haza nem értem.
-Miért? Mi történt? – Márti Kíváncsian nézett bátyjára és mutogatta neki, hogy hangosítsa ki a készüléket.
Ádám körbenézett ismételten a feldúlt szobában és így válaszolt.
-Az történt, haver, hogy amíg mi, az évnyitón ácsorogtunk és a többiek után lesegetünk, valaki betört hozzánk és mindent felforgatott. Kiváltképp a szobámat.
A két testvér döbbenten összenézett.
- Ne már! És elvittek valamit? –kérdezték egyszerre szokásukhoz híven.
- Nem tudom, még nem térképeztem fel a terepet. Tiszta káosz az egész szoba!
- -Vajon ki tehette? És ugyan mit kereshetett? – kérdezték ismételten egyszerre az ikrek.
- Vagy egy őrült, vagy egy tolvaj, akinek szimpi volt a házunk és besurrant. Mondjuk a négy kedvenc osztálytársunk.
Anyja rosszallóan nézet rá. Ádám ugyan nem látta, de a lány a fejét csóválta.
- Azt nem hiszem. Véleményem szerint, ti ahhoz jelentéktelenek vagytok, hogy egy tolvaj, csak úgy, betörjön hozzátok. –bátyja meglepetten nézett rá – hogy ők képesek lennének bárhova is betörni, azt kétlem. Lehet, hogy nagypofájuk van, erősnek és magabiztosnak mutatják magukat, de belül félénk nyuszik mind a négyen. Vagy más tippen lévén csak arra tudok gondolni, hogy valaki szimatolt valami után, keresett valamit, de eltévesztette a házszámot.
-Úgy beszélsz, mint egy született nyomozó- csodálkozott el húgán Máté.
-Ha nem tűnt volna fel, a krimi olvasás a hobbim- csacsogta a lány- a nyári szünetben kiolvastam az összes Agatha Christie könyvet.
-Huha. Ms. Marple nyomoz-gúnyolódott a testvére. Márti a bátyjára öltötte a nyelvét.
Most Ádám csóválta a fejét és jót nevetett a két barátján.
-Na jól van. Megyek és összerámolok. Amúgy, lehet, Mártinak van igaza abban, hogy valaki rossza ajtón toppant be. Holnap beszélünk.
-Rendben. Ha valami eszedbe jut vagy rájössz valamire, dobj egy üzenetet.
-Meglesz.
Ádám letette a telefont és csípőre tett kézzel ismételten körbenézett. Az anyja a szobája ajtajából visszaszólt.
-Nem kellene a rendőrségnek szólni, kisfiam?
Hátra nézett az anyjára és dühösen vágta hozzá.
-Minek? Úgysem jönnek rá ki volt a tettes.
-Bánom is én. De ha lehet, ne játszatok, hogy ti magatok vagytok Sherlock Holmes.
-Jaj, anya!
Dühösen nekiállt a rendrakásnak. Nem izgatta, hogy van- e ujjlenyomat vagy sem, csak az, hogy vajon ki tette és miért pont hozzájuk törtek be és mit is kereshetett a tettes. Kétórányi pakolás után semmi gyanúsat nem észlelt, és nem tűnt fel számára, hogy valami is hiányzik a leltárból. Az utolsó ruhát hajtotta össze és dobta be a szekrénybe, amikor Michael telefonálni kezdett. Az a ruha volt az, amit a nyár vége felé a futár hozott a nevére, holott, sem ő, se senki a családjából nem rendelt semmit. A nagy rendrakás közepette nem vette észre, hogy üzenete érkezett. Máté írt neki. Csupán ennyiből állt az üzenet.
„ Azért éjszakára zárjátok be jól az ajtót”
Nagyon vicces. Gondolta magában és elment, hogy valami ennivaló után nézzen. Főfogasként ma az anyja által készített rántott hal volt a terítéken. Leült az asztalhoz és nekiállt a halnak. Anyja még mérges volt a kérdésre adott válasza miatt, de Ádámot különösképp nem zavarta. Csak úgy, maga elé morogva jegyezte meg.
-Nem tartozik ugyan a hal a kedvencem ételeim közé, mert a hal már eleve veszélyekkel jár, miközben elfogyasztod. Ugye ott vannak a szálkák…
Az anyja kérdően pillantott rá.
-Szálka? Miféle szálka?
-A szálka, ami benne van a halban, anya. Ugyanis, ha torkomban ragad, elkap a köhögési roham vagy talán meg is fulladhatok tőle. – de észrevette, hogy egy falatot leejtett, ami rögtön nyomot hagyott az anyja által mindig fényesre suvickolt padlón. Azt hitte, nem vette észre, de észre vette és lebukott. – Akkor is. A szálka megakadhat- jelentette ki tudálékosan.
Ádám körülményesen lehajolt a leejtett falat után, sikertelenül. De valamin megakadt a szeme. Ami nem volt más, mint egy papírcetli. Bemászott érte az anyja figyelő tekintete kíséretében. Felvette. Amint araszolt kifelé az asztal alól beverte a fejét.
-Aú!-kiállt fel, és felugrott.
Anyja már nem tudta tovább türtőztetni magát.
-Mi a csudát művelsz odalent, kisfiam? Tán egész pisztrángra halászol?
Ádám nem válaszolt a kérdésre. Úgy tett, mintha nem is hallaná. Visszaült a székre és a talált cetlit, jó szorosan markolta. Ha befejezet az étkezést, bent a szobájában megnézi, mit tartalmaz a papírfecni. De azt is tudta, anyára ránézve, hogy minden általa kiejtett szó röhögőgörcsöt váltana ki belőle, ezért inkább csendben maradt, és élvezettel folytatta az evést. Pedig ki nem állhatta.
Michael a parkban ült az egyik padon és igen dühös volt. Szerencséjére alig tartózkodtak a parkban és a faluban egyaránt. Amit az iskola megkezdésének tulajdonított. Dühös volt azért, mert nem talált semmit a lakásban és dühös volt azért is, mert az illető nem vette fel a telefont, így felhívott egy másik számot, de ott is süket fülekre talált. Így hát e-mailt írt.
„ A lakást felforgattam. Stop. A szajrét nem találtam ott. Stop. Biztos, hogy feladták a göncöt? Stop. Egyáltalán honnan tudod, hogy ott van? Stop. Az osztályfőnökkel mi legyen? Stop”
Megerősítette a kérdést, mi szerint, biztosan elküldi -e az üzenetet? Nem vacakolt. Az üzenete másodperceken belül célba ért. Az illető dühösen csapott rá az asztalra. Michael felállt a padról és gyors léptekkel elindult a Duna irányba. Másodpercekkel később a telefon jelzett a zsebében. Mérgesen vette ki és olvasni kezdte a választ.
„Legközelebb csak akkor jelentkezz, ha az áru nálad lesz. Persze, hogy biztos vagyok benne, hogy feladásra került, hisz én voltam az. Azzal te ne foglalkozz. Figyeld őket továbbra is, mindig legyél a nyomában. De óvatosan. „
Nem válaszolt és nem is szólt semmit az üzenetre. Dühösen folytatta az útját a szállásig. Szobájában gondolkodóba esett, de egy óra múlva sem jutott gondolatban semmire. Végül elaludt.
Amint megette az utálatos halat egy szó nélkül beviharzott a szobájába Ádám és magára zárta a szobájának az ajtaját. Anyja hallotta a zár kattanását és a fia szobájához sietett, fülét az ajtóra helyezte, mert e tevékenység a fiára sosem volt jellemző.
Ádám újra kinyitotta a papírfecnit és az ablakhoz ment vele és az alkonyi fényben szemügyre vette. Számot olvasott ki. 123 és nagy megdöbbenésére a saját házuk címét vélte kiolvasni a cetliről. Nem tudta hová tenni a dolgot. Csak állt percekig, zihálva vette a levegőt. Meddig állt némán az ablaknál nem tudta volna megmondani. Az anyja szobája ajtaját verni kezdte egy idő után.
-Hé, nyisd ki! Mi akar ez lenni? –már az öklével verte Ádám ajtaját –Rosszul vagy, kisfiam? Tudok segíteni?
Ádám megelégelte anyja kiabálását és végre válaszolt.
-Nem, nem! Minden rendben!- jött az ajtó mögül a gyors és határozott válasz.
Nem értette fia viselkedését az asszony, így úgy döntött, beles a kulcslyukon. Ami nem jött össze, mert Ádám valamivel betömte a lyukat. Anyja vállvonogatások közepett ott hagyta és egész este gondolkodott fia fura viselkedésén. Még a férjének sem mert szólni, pedig kérdezgette mit mondott Ádám az évnyitóról.
Ádám az éjszaka közepén kiosont a szobájából, de az ajtót nyitva hagyta és égett odabent a lámpa. Amire az anyja az éjszaka közepén felébredt , és észre vette, hogy a fia ágya üres. Ránézett a falon lógó órára. Hajnali kettőt mutatott. Fiát nem találta sem a konyhában, sem a nappaliban. Majd feltűnt neki az idősebbik gyermeke ajtaja alól kiszűrődő fény. Amit igazán furcsállt, hisz a lánya, amióta főiskolára került ritkán járt haza és a szobájának ajtaját mindig nyitva hagyták. Lenyomta a kilincset. Zárva volt. Vajon miért zárkózott be a nővére szobájába? Gondolkodnia nem volt ideje, mert a zár kattant és a fia egyik kezében táskával a másikban papírokat tartva kilibbent onnan.
-Mit keresel éjszaka kellős közepén a nővéred szobájában? – kérdezett rá meglepetten az anyja –mik azok a kezedben? Minek neked táska az éjszaka közepén?
Ádám összeszorította a száját és a szőnyeget nézte. Mikor anyja a táska felé nyúlt, még erősebben szorította magához.
-Ez az enyém! –ordított rá az anyjára.
-Az anyád vagyok! Mit hordasz benne? Vagy valamit elcsórtál a nővéred szobájából? Miért nem mutatod meg nekem?
Halk nyöszörgés volt a válasz.
-Meghibbantál, fiam? – az anyja lassan kezdett bedühödni – Úgy tűnik, agyadra ment az első nap az iskolában vagy az, hogy felforgatta valaki a szobádat. Mondtam, hogy szólni kellene a rendőrségnek.
Ádám apja álmosan és szemét dörzsölgetve kivonult a hálószobából és két ásítás között kérdezett rá, hogy mi történt, ami felverte a legszebbik álmából. Hilda beszámolt fiúk érdekes éjszakai kalandjáról, de nem hajlandó számot adni arról, mit keresett a nővére szobájában. Apja is hiába faggatta.
Ádám határozottan rázta a fejét
Az anyja végleg elvesztette a türelmét.
-Ádám, most pedig végre tudni akarom, mi van benne! Gyerünk, mutasd meg!
-Tudod mikor!
Az apja feléje lépett, ő egyet hátrébb.
-Na, mutasd már! Nem lehet olyan szörnyűséges!
Ádám egyikőjükkel sem foglalkozott. Némán eliszkolt mellettük és bevonult a szobájába és magára csapta az ajtót.
-Mi lőhette? Sosem volt ilyen!
Apja a vállát vonogatta.
-Fogalmam sincs. Talán reggelre kialussza magát.
Nem sejtve siettek vissza a hívogató ágyba, hogy egy szem fiúkat napokig nem fogják látni.
Másnap reggel csodálatos őszi nap köszöntött rájuk. Éjjel esett egy kis eső . A fák ágairól csöpögtek lefelé a friss esőcseppek és meg-megcsillantak a kora reggeli napfényben. A négy barát, lehajtott fejjel, e gyönyörű őszi napon sétált a parkon keresztül az iskola irányába, belelépve a pocsolyák kellős közepébe. Nem foglalkoztak vele. Csupán az Ádám által elmondottakon gondolkodtak el, de semmire sem jutottak. Vajon, ki törhetett be a fiúhoz, forgatta fel a szobáját. És mit kereshettek annyira.
-Hahó!- valaki utánuk kiabált. Egyszerre fordultak meg és néztek a hang irányába.
Az iskolába igyekvő gyerekek soraiból, egy jól ismert, tagbaszakadt fiú lépett ki, aki úgy vigyorgott, mint a tejbetök. Nem igazán lelkesedtek az érkezőtől.
-Hova ilyen nagy lelkesen?
-Semmi közöd hozzá!- válaszolt kissé féléken Márti.
-Nézd már! A kisasszonynak jobban kinyílt a csipája a nyár óta. –Márti előre akart lépni, de Ádám visszatartotta- akkor most mondom el utoljára, és nem szeretnélek titeket többször figyelmeztetni. Ugye tudjátok, hogy mire gondolok?
Többet nem szólalt meg, hanem elviharzott mellettük és nekiment a lányoknak. A nap folyamán levegőnek nézte a négy jó barátot. Még társai felett sem basáskodott, ami egy kicsit gyanússá tette őt.
Amint kicsöngettek az első óráról, gyorsan kifutottak az őszi napfényben úszó udvarra, és ismételten megtárgyalták Ádáméknál történt dolgokat, de most sem jutottak előrébb, csak Lajost figyelték, aki ismételten a társai nélkül szelte a köröket az udvaron. Máté komoly képet vágott.
-Úgy szeretném tudni, mi van e mögött. –kíváncsian néztek rá a többiek. Nem értették hírtelen, mire gondol Máté- Engem továbbra is nagyon izgat, mi folyik a parkban és most már az is, hogy miért hagyta el a társait. Főleg a tegnap délutáni felfordulás után.
-Miért? Mit szeretnél tenni?- kérdezte Ádám. Mire gondolsz? Hogy ők jártak nálatok és forgattak fel mindent? – Ádám bólintott- Azt felejtsd el!
-Szerintem is- vágott a bátyja szavába Márti. –Lehet, hogy így erősnek, bunkónak mutatják magukat, de arra ugyan nem lennének képesek, hogy valahova betörjenek és felforgassanak hetet-havat. Ahhoz túl gyávák.
Ádám szúrós tekintettel nézett rá a két testvérre. S csak Máté kérdésre válaszolt.
-Mondjuk, követjük.
-Mikor szándékozod megtenni, ha szabadna érdeklődőm? Suli előtt, suli után vagy az éjszaka közepén?
Válaszra nyitotta volna a száját és még mielőtt a szünet végét jelző csengő megszólalhatott volna, az épületen belülről egy hatalmas sikítás hallatszódott ki. Akkor vették észre, hogy Éva nincs mellettük.
Mindenki a zsibongó irányába nézett és kereste a hang forrását. Senki sem foglalkozott az óra kezdetét jelző csengő hangjával. Még a tanárok sem. Döbbenve állt mindenki az udvaron. Tanárok, diákok egyformán. Még Lajos is abbahagyta az értelmetlen körök futását és szemeivel „barátait” kereste, akik nem voltak sehol. Ellenben az osztályfőnökükkel, aki zaklatott állapotban rohant ki az épületből.
-Leesett a lépcsőn- majd ő maga is összeesett.
Másodpercig tartott a döbbentet, majd az osztályának fele, nevetni kezdett. Hárman néma csendben néztek hol az osztályfőnökre, hol pedig Lajosra, aki csak állt és a hasát fogta a nevetéstől. A három barát gyanakodni kezdett, majd lassú, óvatos léptekkel elindultak a bejárat irányába, és velük együtt pár tanár is rohanni kezdett befelé az épületbe. A gyanújuk beigazolódott. Éva azokban a percekben négykézláb kúszott a bejárat felé, mikor beértek. Ránézésre kissé zavarodott volt és a bokája kificamodott. Valahonnan szék került elő és a lány rajta találta magát, lábát vizsgálták, bokája dagadtt volt. Az iskolaorvos hazaparancsolta és egész hétre ágynyugalmat írt elő számára. Hirtelen magához tért osztályfőnök ott sopánkodott és jajveszélykelt mellette. Az egész iskola előtt Évát felemelték a székről és az igazgató és a továbbra is kiabáló osztályfőnök kíséretében hazakísérték a lányt. Ők hárman megfordultak és összetalálkozott a tekintetük az osztály rosszaival, akik továbbra is dőltek a nevetéstől.
-Ez a tanév is jól kezdődik!- mondta dühösen Máté.
-Pontosan, ahogy mondod, barátom!- válaszolta Ádám.
Ádám hatalmast ugrott, mert valaki hátulról hátba veregette. Lajos volt az, akinek a nevetéstől még mindig folyt a könnye.
-Mit történt a kis barátnőtökkel?
-Semmi közöd hozzá! De ha megtudom, hogy valamelyikőtöknek köze volt hozzá, esküszöm, velem gyűlik meg a bajotok.
Márti megszorította a kezét.
-Ne, Ádám, semmi értelme! Törődjünk inkább Évával és mennünk kell az órára!
Lajos úgy tett, mint aki félne.
-Juj, de megijedtem! Még a lábam is remeg.
Márti húzni kezdte Ádámot, testvére igyekezett követni, de Lajos valahogy addig-addig helyezkedett, míg végül az útjukat állta. A lány, szabályosan ráförmedt a tagbaszakadt osztálytársukra.
-Hagyj már békén minket! És engedj be a terembe!
-És ha nem? Akkor mi lesz?
Válaszolni nem tudtak, mert megjelent a tanár és mindenkit beterelt a terembe. Az idő csigalassúsággal telt, senki sem figyelt az órán. A négy barát az óra végét jelző csengőre várt, hogy minél előbb meglátogathassák Évát otthon. Amint az órának vége lett, rohantak kifelé a teremből, egészen osztálytársuk házáig. A nagy rohanásban nem vették észre, hogy kísérőt is kaptak.
Lajos az iskola kapun kilépve megállította a társait.
-Ti itt maradtok, vagyis menjetek, amerre szeretnétek, én követem őket. Később beszélünk. Remélhetőleg ez az agyalágyult idióta jól megsérült.
Felnevetett, de társai csak bambán néztek utána.
A megbeszélés szerint, a kicsengetés után, a parkon átvágva siettek Évához. Tizennégy óra volt, amikor becsengettek. A kis csapta Éva szobájában üldögélt és édesanyja által készített spagettit ebédelt. Édesanyja a spagetti bolondja volt. Ádám végignézett az asszonyon.
„ Valahogy hasonlít, egy erdei törpére”- szaladt át Ádám fején, amikor az alacsony, erős asszonyt megpillantotta. Pedig évek óta ismerte.
Éva aggodalmasan figyelte a három borús arcot.
-Ne nézzetek olyan szomorúan! Légy szí! - Bátorítóan pillantott rájuk. –Kiengedtek a kórházból, nem tört el semmim, nem történ semmiféle komolyabb bajom. Az orvosok szerint, jövő héten már ismét mehetek suliba.
Felnéztek a lányra. Ádám két falat között kérdezett. Majdnem megfulladt, úgy nyelte a falatokat.
-Mond már el, hogy végül is mi történt? Meghalok a kíváncsiságtól- Márti hátba vágta- Akarom mondani, mind kíváncsiak vagyunk a történetedre.
A lány ablak nyitva volt, a redőny leengedve, így nem vették észre, hogy a beszélgetésüknek nemkívánatos fültanúja van. És a kellementlen fültanú sem látta meg, azt, aki őt követte. A férfi elbújt a túl oldalon egy cseresznyefa takarásába.
-Nem tudom.
-Mi az, hogy nem tudod? – kérdezték egyszerre feldúltan.-És egyáltalán, hova tűntél mellőlünk?
-Volt egy kis dolgom, egy bizonyos helyen.
-Aha. De akkor is, mit kerestél az emeleten? – Kérdezte Máté.
Éva feljebb tornázta magát, két felszisszenés közepette.
-Azaz igazság, hogy az osztályfőnökünk után mentem. Kijött a tanáriból, pont akkor, amikor én a bizonyos helyről, és láttam, hogy keres valamit vagy valakiket. De mivel rajtam és néhány tanáron kívül nem tartózkodott odabent senki, felsietett az emeletre. Én meg utána.
-Aztán?- kérdezték kíváncsian.
-Aztán másra nem emlékszem, csak arra, hogy lent fekszek a földön, az osztályfőnök mellettem térdel, majd jöttök ti, és hogy itthon vagyok. –rájuk nézett, majd megcsóválta a fejét- Felejtsétek azt a gondolatot. Biztos, hogy nem ő volt.
-Ki más lehetett? Valaki igenis lelökött a lépcsőről. Nem véletlenül, hanem szándékosan- Csattant fel Márti.
-Akkor azok négyen! Mindig ott loholnak az osztályfőnök nyakában. Csak tudnám, miért?
-Biztos, hogy nem!- rázta meg a fejét Ádám- Mert velünk együtt kint voltak az udvaron, és jót nevettek azon, ahogy a szeretett osztályfőnökünk elájult. Szerintem, csak imitálta.
Éva rázta a fejét.
-Akkor nem tudtam az egyensúlyomat megtartani, és elbotlottam a saját lábamban.
Márti szinte hisztériásan ismételte önmagát. Máté befogta a testvére száját.
-Elsőre is értettük! –Visszafordult Éva felé. Húga durcásan fordult az ablak felé. Felállt. Valamit hallott odakintről és az ablakhoz sétált. – Ne haragudj Vica, de szerintem most az egyszer a tesómnak igaza van. Nem a saját lábadba botlottál el, hanem valaki szánt szándékkal lökött le a lépcsőről.
Márti még közelebb húzódott az ablakhoz és hirtelen, minden ok nélkül felhúzta a redőnyt, és valaki abban a pillanatban futott el onnan.
-Minek van lehúzva a redőny, ilyen szép őszi délután?- kérdezte- Majd felsikított és mindenki odanézett. Ő vissza rájuk.-Valaki itt állt az ablak előtt és elfutott.
A két fiú felpattant és a meglepett lányokat ott hagyták és kiszaladtak az utcára. Gyönyörű napfényes őszi délutánon, egy árva lélek sem tartózkodott az utcán. A két fiú senkit sem látott. Márti az ablakon keresztül kukucskált kifelé az utcára és a fiúkat leste. Ők rohamtempóban lohóltak befelé, Éva anyját majd fellökve, estek be a szobaajtaján. A fejüket csóválva huppantak vissza a székre. A két lány kíváncsian nézett rájuk.
-Senki sincs odakint az utcán. Nem is értem, mit láthattál az ablakból. Biztosra az agyadra ment a verőfényes napsütés.
Márti dühösen válaszolt a testvérének.
-Akkor is állt valaki az ablaknál- egy percig elgondolkodott- Megmernék rá esküdni…
A bátyja felállt és karon ragadta a húgát.
-Te inkább ne esküdözzél semmire és senkire. Nem állt senki sem itt. Most szépen fogd meg a cuccodat, köszönj el, és menjünk haza. –Tuszkolta kifelé a meglepett lányt az ajtón.- Holnap jövünk.
Mire észbe kaptak és Ádám maradt a szobában.
-Jól elrohantak! Mi volt annyira sürgős?
-A fene tudja! Tényleg volt valaki az ablakom alatt?- kérdezte Éva riadtan.
-Hát az utcán biztosan nem volt senki sem. Lehet, ahogy felhúzta a redőnyt a napfény árnyékot vethetett és azt láthatta alaknak. Figyelj Vica, el kell mondanom neked valamit. Egész nap az iskolában is mondani akartam nektek.
Ádám beszámolt Évának arról, amit otthon, a konyhaasztal alatt talált, és a lapot megmutatta a lánynak.
-Ez hihetetlen!-nyújtotta vissza a lapot a fiúnak-, de mégis? Ki és miért járt nálatok? Valaki követ téged?
-Fogalmam sincs! Csak abban vagyok biztos, hogy valaki betört hozzánk és keresett valamit. Hogy szándékos volt-e betörés vagy egyszerűen rossz ajtón kopogtatott-e be a tolvaj, az már más kérdés.
Éva közelebb hajolt a fiúhoz, úgy mondta.
-Biztos, hogy nem a négy kedvenc osztálytársunk és a szeretett osztályfőnökünk leseskedik utánunk? – Ádám megvonta a vállát- Vagy, nem ők törtek be hozzátok?
Ádám felnézett a lányra.
-Biztos, hogy nem. Akkor odaálltak volna elénk a suliba és a képünkbe mondták volna.
- Ahhoz gyávák. Hidd el! Szerintem, mondd el a többieknek is.
-Ők tudják! Akkor mondtam el… – Éva a szavába vágott.
-Nem azt, hogy betörtek hozzátok, hanem a cetlit mutasd meg nekik!
-Jó! De most én is megyek. Holnap jövünk. Csá.
-Szia.
Nem is sejtették, hogy napokig nem fogják a barátjukat látni. Ádám elindult hazafelé. Annyira belemerült a gondolataiba, hogy nem vette észre, hogy valaki követi. Hazaérve gyorsan írt egy üzenetet Máténak, hogy másnap mindenképp mutatni szeretne valamit számukra. A válasz hamar megérkezett.
„ Rendben. Még az első óra előtt muti meg. Félnyolc előtt tali a templomnál. A többieknek szólok”
Ádám nyugtázta. A ház előtt megállt egy árny és várt.
