Ádám unatkozott. Ami rá, egyáltalán nem volt jellemző. Sehol sem talált semmi izgalmasat. Sem a tévében, sem pedig az interneten. Levett egy krimit a polcról. Elkezdte olvasni, de becsukta. Nem tetszett számára. Azt is unalmasnak találta. Ránézett az órájára, és elhúzta a száját. Még csak tizenkilenc óra múlott pár perccel. Elvette az ágya mellett található kis szekrényről egy tudományos újságot. Az újság mindenfelé megmagyarázhatatlan jelenségekkel foglalkozott.  Főleg paranormális jelenségekkel. Anyja tudta nélkül a hamuszürke cica besurrant a lakásba, és most mellette dorombolt, a cica jelentett számára társaságot.  Lassan elnyomta az álom.  A ház elcsendesült.  Még a légy zümmögését is meglehetett volna hallani, ha lett volna bent a házban. Ádám valamit félálomban mégis meghallott. Valami kattant.  Az előszoba ajtó volt az. Nem foglalkozott vele. Úgy hitte, hogy az apja surrant ki egy cigarettára az udvarra. A másik oldalára fordult és aludt tovább. Vagyis szeretett volna, mert ismét megütötte a fülét a hang. Valaki járkált a házban, de nem az apja volt. Ő csoszogó járását megismerte. Az anyja sem lehetett. Felült és figyelt. A hang csak nem akart szűnni. Kimászott az ágyból és bátortalanul a szobája ajtajához osont. Zseblámpa fénye villant. Megijedt és az ágya alá bújt.

-Halló, halló- van itt valaki?- szólalt meg váratlanul, egy ismeretlen hang, szinte kacagva.

Ádám figyelt. Ez nem az apja, sem a négy beképzelt osztálytársáé, vagy az osztályfőnöké. E hang, ismeretlen volt számára. Egyet tudott csupán. Hogy a hang, biztosan, hogy egy férfié. És ez az idegen férfi, itt járkál a házukban.  A látogató belépett a szobájába. Ránézett az ágyra, majd a szekrény felé fordult.

Az idegen most háttal állt neki. Magas volt, vékony és a fejére sísapkát húzott.  A szekrényből dobálta ki kifelé a ruhákat. Mozdulataiból látszódott, hogy ideges. Ádám szíve hevesen vert. A betörő hírtelen fordult meg és térdelt le az ágy elé. Ádám látta, hogy a férfi, most húzza rá a fejére a kötött sísapkát, de az arcát nem tudta kivenni, mert a sapka csak egy vékony nyílást hagyott a szemeknek, az arcának a többi részét elrejtve.  Ádám nem látta, de az idegen, valamit kiejtett a kezéből.

-ki… ki… ki csoda maga? – dadogta Ádám.

Válasz helyett a férfi kiráncigálta az ágy alól. Ádám kiálltani akart, de a torka kiszáradt az izgalomtól. Egy kötött, bűzös kendővel eltakarta a száját .  A férfi megfogta a fiút , és kivezette a szobából. A szülei szobája előtt is elmentek. Hiába is igyekezett volna bármit is tenni, hogy felhívja a figyelmet, hogy baj van, nem tudta volna megtenni. A szülei semmit sem vettek észre, mi történik a házukban. A szorításon engedett egy kicsit, amikor a bejárati ajtóhoz értek. Száját továbbra is befogva tartotta a másik kezével. Ádám már arra gondolt, hogy megharapja az idegen kezét. Az idegen kilesett az utcára. Egyszerűen nem volt lehetősége a menekülésre. Az emberrabló kihúzta őt a házból és egy autóhoz vezette. A férfi biztosan egy varázsló lehetett az előző életében, mert percek múltával a keze össze volt kötözve és a szájára ragasztó került. Másik pillanatban már bele is lökte egy autó csomagtartójába és rázárta.

-Vigyázz te kis nyavajás! –súgta oda az emberrabló. – Ketten vagyunk. A társam idekint járkál fel és alá. Telefonon keresztül tartjuk a kapcsolatot. Egyetlen pisszenés, vagy próbálkozol azzal, hogy megszöksz, a szüleidnek vége és a te életednek is. Megértetted?

Ádám meg sem mert moccanni. Szörnyen félt. Hallotta, ahogy az autó motorját beindítják és elhajtanak vele. Gondolkodott, vajon hova viszik? És miért rabolták el egyáltalán?

Ádám anyja reggel idegesen ébredt.  És egyre idegsebbé vált, mert a fia szobájából nem hallatszottak ki a szokásos reggeli neszek, és a fia szobájában sötét volt. Nem bírta tovább, és ott hagyta a konyhában a reggelihez készülő dolgokat. Megállt Ádám szobája előtt és fülelt. Semmi. Kopogott, dörömbölt, majd nagy lendülettel benyitott a szobába. Tizedmásodpercekkel később ordítani kezdett. Ugyanis a fia szobája üresen állt és a cuccai a szekrényből kidobálva a földön, és minden felfordítva, mint napokkal ezelőtt. A férje, újsággal a kezében, komótosan kicammogott a szobájukból és megállt az ajtóban.

-Minek kell hajnalok – hajnalán, így ordítani? – kérdezte higgadtan.

-Miért? Egyre be a fiad szobájába. – be nem, de betekintett. A szája tátva maradt.- Ezért. A fiad eltűnt, a szobája ismételten feldúlva.  Hívni kell a rendőrséget.

- De hogy hívjuk! Nem lehet, hogy a nővére szobájában van megint?

Megfordultak és átvonultak a lányuk szobájához.  Üres volt. Apja tett egy gyenge kísérletet a fia szólongatására, de süket füleket talált.

-Akkor is! Hívni kell a rendőrséget!- erősködött az anyja.

-Jobb ötletem támadt!

Visszament a szobájukba, percekkel később, telefonnal a kezében tért vissza. Felesége értetlenül nézett rá. Tárcsázott és másodpercekkel később kicsengett.

Máté álmosan ébredt fel a telefonja hangjára.  Nem tudta elképzelni, ki keresheti hajnalok hajnalán. Álmosan szólt bele.

-Ki az?

Az álom egyből kitörlődött a szeméből, amikor a számára valahonnan is merős férfihang bemutatkozott.

-Kelemen Lajos vagyok, Ádám édesapja. Ne haragudj, fiam, hogy korán reggel téged zavarlak, de mivel a fiam egyik legjobb barátja vagy, inkább neked szólok, mintsem a rendőrségnek.- felesége idegesen a fejét rázta.- Történt egy kis baj az éjszaka közepén. Vagy esetleg véletlenül, nincs ott nálad Ádám?

Máté felült az ágyban. Semmit sem értett.

-Ádám? Nálam? Nincs. Azzal váltunk el tegnap, hogy reggel találkozunk a szokott időben, a szokott helyen. – elfelejtette az üzenetet, amit késő délután írt neki Ádám.- Szerintem Évánál sincs.  Miért? Mi történt? Miért nem kell a rendőrségnek szólni?

-Köszönöm! Semmi, semmi. Esetleg délután iskola után a többiekkel, ide tudnátok jönni?

-Persze! Amint vége az utolsó órának indulunk a tesómmal.

A vonal megszakadt. Máté értetlenül bámulta a telefonját, majd berontott húga szobájába.  Márti felriadt.

-Mi van? Ég a ház? – kérdezte két ásítás között. –Nem várhatott volna addig, míg fel nem kelek?

-Nem! Tudod, ki hívott az előbb?

-Honnan tudjam?

-Ádám apja- Márti szeméből egyből eltűnt az álmosság minden jele és izgatottan nézett a bátyjára- Valami zűr lehet náluk, ugyanis, Ádámot rajtam kereste.

-Mi van?

-Bizony! Véleményem szerint, Ádám eltűnt, mint szürke szamár a ködben. Másra nem tudok gondolni.

-Persze! És hova vándorolhatott volna az éjszaka közepén? Ádám nem olyan. Ő szólna, ha valahova el kellett volna mennie. Pláne nem ma, amikor év eleji felmérést írunk szinte mindenből.

-Az igaz! Akkor nem tudom. Minden esetre, mondtam az apjának, hogy suli után elmegyünk hozzájuk.

-Jó!

Márti még egy kis időre Visszadölt. Máté nem tudott nyugton maradni, egyre csak az járt az eszébe, hogy Ádámmal történt valami, és bízott abban, ne hogy a másik négynek legyen valami köze hozzá. Ő még mindig azon az állásponton volt, hogy Éva balesete sem véletlenül történt. valaki direkt  lökte le  a lépcsőről. De vajon ki?

A park gyönyörű őszi színekben pompázott. Kicsit hűvös volt a reggeli idő, de érződött, hogy a nap folyamán nagyon jó idő várható. Az ikrek egy padon ücsörögtek a csúzdával szemben és elhagyatottnak érezték magukat. Bőven volt idő a becsengetéség. Épp azon tanakodtak, mit csináljanak. Egyben biztosak voltak, hogy az utolsó óra után azonnal elmennek Ádámékhoz. Az apja szavai alapján, Ádám eltűnt, és ha ott végeztek, mennek el Évához, amikor valakik felvihogtak a hátuk mögött. Jól tudták, hogy kik azok. Megfordultak.

-Nézzenek oda! Fogyó félben a banda! – Lajos alattvalói felhvihogtak mellette- El sem kezdődött az év, de már ketten kihullottak a sorból.  –újabb vihogás- Csak az ikrek maradtak. - Máté közelebb lépett Lajoshoz.

-Betegek lettek!

-Ilyen korán? Az egyik a lábát töri, vajon a másikkal mi történt? Ő kezét törte el? –kárörvendően felnevetett- Holnap talán ti jöttök? Nektek, mi lesz a bajotok? Vakbélgyulladás? Mandula kivétel vagy tán a világban járkáló bármely járvány?

-Pofa be!- erősnek szeretett volna látszani, de a hangja erőtlen volt.

Felhuhogtak mind a négyen és röhögtek hozzá, térdüket csapkodva. Lajos két nevetés közepette válaszolt.

 -De nagy lett a szádtok! De megmondtam!  Hallgassatok, és ne kutatgassatok utánunk, mert igen nagy bajba kerültök- Az egyik lány hátulról megrúgta. Lajos megfordult és úgy tűnt, mindjárt megüti. A lány megszeppenve hátrébb lépett, ami nem kerülte el az ikrek figyelmét- Hagyj már békén!- ordított rá a lányra Lajos-, nos-, fordult vissza az ikrek felé- bízva bízom, hogy a másik két drága osztálytársunk, minél előbb felgyógyul és újra egységes lesz a kis mihaszna csapatotok. Pá a suliban.

Ott hagyták őket. Hallották, hogy a lány, kissé megemelt hangnemmel veszekszik Lajossal.  Átmentek az iskolával szembeni oldalra. Megálltak még kicsivel a kapu előtt, ahol tolongtak az érkező diákok, tanárok. Az ikrek megvárták, hogy a tömeg bevonuljon az épületbe és az udvarba. A nap igazán csendesen telt, nem piszkálta őket senki sem, még az osztályfőnök sem.  Osztálytársaik semmit mondóan vették tudomásul, hogy az osztály négy eminens tanulja közül, csak az ikrek vannak jelen.  A nap gyorsan eltelt, alig várták, hogy az utolsó órát jelző csengő megszólaljon. Cuccaikat kapkodva szedték össze, elejtettek ezt-, azt közben, de fél szemmel a másik négyet és a terembe ismételten belépő osztályfőnököt lesték. Gyorsan elviharoztak mellettük, azt nem hallották, miről beszélnek az osztályfőnökkel, de amikor elhaladtak mellettük, az osztályfőnök telefonja megszólalt, aki kissé durván szólt bele a készülékbe. Megálltak az ajtóban és igyekeztek úgy leselkedni, hogy azok odabent ne vegyék észre őket.

-Nem érek rá! Majd később!- de a hívó nem hagyta magát lerázni- Nem érted, hogy nem érek rá! – a hívó ismét kérdezett valamit, amitől még jobban idegessé vált az osztályfőnök- A csomag jó helyen van és épségben. Mi legyen? – Idióta! Mondtam, hogy ne tegyétek meg! Vigyázzatok a csomagra! De ne telefonálj, majd  én, kereslek!- Azzal kinyomta a telefont.

Az ikrek értetlenül összenéztek, megvonták a vállukat és elindultak ki az épületből Ádám szüleihez.  Így lemaradtak valamiről, ami számukra igen fontos lett volna. Az osztályfőnök ránézett a másik négyre, akik bamba képpel néztek rá. Az ujjával árjuk mutatott.

-Csendben maradtok! Világos?  És itt lenne az ideje annak, hogy összeszedjétek magatok, idén nem akarlak titeket a pótvizsgán meglátni. Jobb lenne, ha azon gondolkodnátok, hova akartok menni tovább.

-Pedig olyan jó az idiótát megjátszani! –mondta Lajos egy kissé szipogó hangon- hogy hova? Ha magán múlik a javítóintézetbe.

Az osztályfőnök mérgesen nézett rá. Valamit mondani akart még, de megfordult és dühösen kivágtatott a teremből.

Az ikrek Ádám szobájában ücsörögtek, és Márti ujjával haját tekergette. Akkor tette ezt, amikor ideges volt, és ezzel bátyja idegeire ment vele. De közben a jobb kezén a körmét rágta, Máté pedig épp egy tábla csokit gyömöszölt magába, amit Ádám anyja tolt eléjük.

-Délután háromóra és mindig semmi- mondta halkan Ádám anyja.

Márti hirtelen mozdulatot téve, letört egy darabot a csokoládéból és a szájába dugta. Máté észre sem vette, úgy elmerült a gondolataiban. Márti így szólt, hogy kissé oldja a feszültséget.

-Azt mondják, hogy állítólag a csoki erősíti az idegeket. Remélhetőleg így is van.

Máté szólalt meg.

-Lehet, hogy csak elment valahova a falun belül, csak elfelejtett volna szólni?

Húga nem így gondolta.

-Kizártnak tartom. Ő nem olyan.  Van néhány furcsa eset, amióta megkezdődött az iskola. Éva elesése, az osztályfőnök állítólagos ájulása, a rosszak bandája miért akar minket és mindenkit elküldeni a parkból, betör valaki ide és felforgatja Ádám szobáját. Nem. Itt valami másról van szó.

Máté halál komolyan nézett hol a testvérére, hol pedig Ádám anyjára, végül megszólalt.

-Mi van akkor, ha elrabolták vagy iskolába menet bűncselekmény áldozata lett?

Idegesen néztek rá. 

-Most miért? – nézett rájuk kérdő tekintettel és kezét széttárta- Bocsánat, nem állt szándékomban megijeszteni senkit, de ha mégis áldozattá vált?

Testvére ráförmedt és sötét pillantásokat vetett rá.

-Hagyd már abba, ezt azt az ostobaságot! Néz rá szerencsétlen édesanyjára- mutatott az asszony felé, aki, idegesen tördelte az ujjait és rémülten tekintett a fiúra, közben könny folyt le az arcán, végül két szipogás között megszólalt.

-Hagyd csak kislányom! Lehet, hogy a bátyjádnak lesz igaza- Máté tapsolt egyet- de…. megállt egy pillanatra és a két gyerekre nézett- rá sem merek gondolni. - megrázta a fejét- Nem. Semmi olyasmi nem történt vele. Nem rabolták el vagy vált bűncselekmény áldozatává. Nincs semmi baja!

 Márti próbált vigasztaló szavakkal beszélni.

-Azt is el tudom képzelni, hogy sietett valahova, elcsúszott, és nem tudott továbbmenni. – percre elhallgatott, és folytatta, felállt és az ablakhoz sétált, kinézett rajta- Ne haragudjon… csak… csak… de az az igazság, hogy nekem is eszembe jutott.  Próbálom önt…- Ádám anyja kisírt szemmel ránézett, kinyitotta a száját, de be is csukta és újra a szőnyeget nézte. Márti folytatta- Vajon miért túrták fel a szobáját? –mutatott körbe- Biztos, hogy nem magának tette. Miért túrná fel a saját szobáját? Akkor hát ki, és főleg miért?

Máté ránézett a testvérére és így szólt.

-Ugyanaz volt, aki felforgatta a szobáját.

Máté gyanúja kézenfekvő volt.

-Amúgy mit csináltatok? Beszéltetek valamiről? – kérdezte a nő a gyerekeket.

-A….- Márti válaszolni akart.

Máté oldalba lökte húgát.

-Már nem emlékszünk. – válaszolta kitérően.

Ádám anyja rájuk pillantott, arckifejezése arról árulkodott, hogy szót sem hisz el. Szerencséjükre nem kérdezősködött tovább.

-Gyere!- pattant fel gyorsütembe Máté és tessékelte kifelé az ajtón a húgát. –Nekünk még meg kell látogatnunk Évát. Csókolom.

Kint az utcán, így szólt a testvéréhez Márti.

-Ez most mi volt?

-Az ég világon semmi!  Tényleg? Mit beszéltünk tegnap Ádámmal?

Márti gondolkodóba esett.

-Őszintén?- bátyja bólintott- Fogalma sincs. Azt hiszem, ma éjjel nem fogok tudni aludni.

Máté is bólintott. nyugtalan éjszak várt rájuk.