1.
Másnap késő délután Évát látogatták meg, aki már sokkal jobb színben tündökölt, újra jókedve volt, és a szörnyűséges lépcsőről való leesést már el is felejtette. Bár a lába még mindig gipszben volt, de fittyent hányva rá, mozgatta a lábát. Annyira már nem is fájt neki. Megérkezésük után azonnal a tárgyra tértek, nem hagytak időt Évának, arra, hogy kérdéseket tegyen fel számukra. Kiült az ágy szélére.
-És Ádám ezt mondta nekünk. Illetve a rendőr vagy nyomozó arra kérte, nehogy beavatkozzon a dolgukba. Mi úgy döntöttünk, nem engedelmeskedünk a kérésének- darálta el Máté az egész történetet.
-Csuda vigye el!- És én kimaradok a buliból. Még egy hétig tuti, hogy itthon kell még, hogy maradjak. Még ilyet. Nem akarom elhinni azt, amire gyanakodtok. Az osztályfőnök? Mondjuk, eléggé furán viselkedik, nem mondom. Bár az tény, hogy elég furi helyzet, hogy csak úgy a semmiből hirtelen előbukkant és megmenti egy emberrabló karamiból Ádámot.
-Igen. És képzeld, azért sem kaptunk tőle, hogy az első két órát ellógtuk. – újságolta Márti- Szomorú arcot vágott és úgy próbált vigasztalni minket az miatt, ami Ádámmal történt. Megható jelent volt, látnod kellett volna. Ha nem tudom, hogy megjátssza az egészet, még el is hiszem, és vele együtt zokogok.
-Ne má! Szigor örök példaképe lazít a stílusán? Mi történt vele?
-Jó kérdés!- válaszolta Márti- El nem tudjuk képzelni. Lehet, gyanakszik, hogy gyanakszunk?
-Miért gyanakodna? – kérdezte Éva.
-Mit tudom én? – válaszolt Márti.
Máté a kezét dörzsölte, majd hirtelen pattant fel a székről és izgatottan fel és alá kezdett járni az ágy és az ablak között, szeme derűsen csillogott, bár száját Összeszorítottan tartotta. Volt valami ebben a történetben, amit őt nagyon zavarta. Csak egyszerűen nem tudott rájönni arra, hogy mi az. A két lány, meglepett tekintettel bámult rá. Vagy már öt perccel így járkált fel és alá, amikor Éva meglökte Mártit.
-Lenne egy ötletem- szólt Éva.
Most Máté is megált és a lányt nézte.
-Mi lenne, ha összeírnánk mindazt, amit eddig tudunk. Hátha okosabbak leszünk tőle.
Máté összecsapta a kezét és fontoskodva megszólalt.
-Ez az! Minden nagyon menő detektív így csinálja. Leül, gondolkodik, majd egy papírra összeírja a számára fontosnak tűnő momentumokat. Összehasonlít ezt meg azt, végül ráteszi a pontra az „i”-t, és már meg is van a tettes. Van itt valami, amire egyszerűen nem tudok rájönni, hogy mi az.
-Ezért mondtam azt, hogy írjuk össze. Az íróasztalfiókban van füzet és a gép mellett ceruza, hozd ide légy szíves.
Máté odanézett, majd odalépett az asztalhoz, és a kért dolgokat Évának nyújtotta. Éva a fejét rázta.
-Én diktálok, te pedig írd, jó?
Máté leült a székre, kinyitotta a fűztet, és várta Éva mondandóját.
-Cím. A Bartal park rejtélye- Máté írta. – Szedjük pontokba mindazt, amit eddig tudunk, vagy sejtünk.
1.kérdés. Osztálytársaink, miért kergettek el a nyáron a parktól, és miért kergették el a lükét is onnan?
2.kérés. Mi a park titka?
.3kérdés. Mi köze van a park titkának az osztályfőnökünknek? Mert, hogy van, az tuti.
4.kérdés. Ki támadta meg a parkban a turistákat?
5.kérdés. Nyáron a boltban, vajon, mit olvashatott az osztályfőnök a cetliről?
6.kérés. Ki lökte le Évát a lépcsőről, és miért?
- kérdés. Ki tört be Ádám szobájába?
8 kérdés. Vajon, mit kerestek Ádám szobájában?
- kérdés Lehet, eltévesztették a házszámot, és valójában nem is Ádámhoz akartak betörni?
- kérdés. Ha tényleg Ádám volt a cél? Mit kerestek nála? Semmi olyasmi nincs náluk, ami miatt be kellett törni, és felforgatni a szobáját.
11 kérdés. Mikor Évát látogattuk meg, ki leseskedett utánunk?
12 kérdés. Kirabolta el Ádámot, és miért?
13 kérdés. Hova akarták vinni? És miért?
- kérdés. Ki az elrabló?
15 kérdés. Ki beszélt a vonal túloldalán?
- kérdés. Hogy került oda váratlanul, drága osztályfőnökünk?
- kérdés. Vajon, tényleg az osztályfőnökünk beszélt a vonal túloldalán Ádám elrablójával?
Miután lediktálta a kérdéseit Márti, hanyagul hátradőlt Éva mellett az ágyon. Máté nézte testvérét, Éva is így tett.
-Ezek lennének a kérdések. A kérdésekre most csupán egyetlen válasz lehet.
Éva és Máté kezüket széttárva, kérdően néztek rá.
-Nem tudjuk.
Mielőtt barátai válaszolni tudtak volna, Máté telefonja megszólalt. A fiú idegesen összerezzent, remegő kézzel vette ki a zsebéből a telefont. Ránézett a kijelzőre. Arcán a megkönnyebbülés jelei látszódtak. Megfordított a telefont és megmutatta a lányoknak.
-Nyugi, csak Ádám az.
2.
Míg a gyerekek próbálták pontokba összeszedni a dolgokat, addig az osztályfőnök is hazaért. Belépett az utcaajtón, becsukta. Felpillantott a postaládára, A kislukon át látszódott egy fehér valami. Az osztályfőnök arra gondolt, biztosan számla érkezett. Kinyitotta a ládát, és megdöbbenésére egy cetlit talált benne.
„Tudom, hogy te voltál. Te raboltattad el a tanítványodat. Nem tudtál volna várni? Ebből nagyon nagy bajok lesznek. Különösképp neked. Ha nem fejezed be, ezt a hülyeséget, hogy a saját fejed után mész, esküszöm, hogy a tanítványaid, megtudják az igazat”
Az osztályfőnök mérgében Összegyűrte a cetlit, és eldobta. Berontott a lakásba, kivágta a szobájának az ajtaját és a telefonért nyúlt, majd tárcsázott. Direkt nem a mobilt hívta. Hosszan kicsengett, mire végre a hívott fél felvette. Michael gúnyos mosolyra húzta a száját. Direkt várakoztatta az öreget.
-Mi az? Lejjebb adtad, hogy nem a mobilon hívsz?
Az osztályfőnök eleresztette a füle mellett a kérdést. Szinte ordítva beszélt bele a kagylóba.
-Te voltál, Michael! Mit akarsz? Még több részesedést?
Michael elnevette magát. Hirtelen elhallgatott, és váratlanul, kissé hirtelen haraggal szólt bele a telefonba.
- Mi voltam én?
- Az, aki e cetlit bedobta a postaládámba.
Michael ismételten felnevetett.
-Biztosíthatlak nem én voltam. De ha már így beszélünk, akkor elszeretném mondani neked, ha így folytatod, biztos lehetsz abban, hogy a gyerekek megfogják tudni, ki is valójában az ő drága osztályfőnökük.
-Mondom, hogy te voltál! -ordított az osztályfőnök.
Michael újfent nevetett és kinyomta a telefont.
-Ezt nem hiszem el! – idegesen vágta vissza a kagylót az osztályfőnök .
Michael nevetve rádobta a telefonját az ágyra és pördült egyet a székkel.
-Ezt megkapod, öregem.
Odafordul a szobába helyezett kis asztalhoz, elővett egy lapot. Vigyázva, hogy ne a szálló emblémája legyen feltüntetve. Írni kezdett, két nevetés között. Eközben valaki odakint rátenyerelt a csengőre. Az osztályfőnök átkokat szórva kiviharzott a bejárati ajtóhoz.
3.
Ádám unalmában pakolni kezdett a szobájában. A ruhái között turkált, amikor is egy számára ismeretlen, és egyben elfeledett csomag került a kezei közé. Leszállt a székről, majd leült a szőnyegre, a szekrénnyel háttal. Csodálkozva nézett rá a számára ismeretlen csomagra. Kibontotta, és meglepetten forgatta a kezében a melegítő szettet. Egyáltalán nem emlékezett arra, hogy neki lenne ilye e vagy, hogy rendeltek volna. Feláll, az ajtóhoz ment, kinyitotta, és az anyját hívta.
-Anyu, gyere egy kicsit, légyszi!
Anyja, fakanállal a kezében a szobájához csörtetett.
-Mi történt? Úgy üvöltesz, mintha nyúznának.
-Egyáltalán nem üvöltöttem.
Felemelte a csomagot, amiből kivette a szettet.
-Ezt most találtam a szekrénybe. A tiéd? Te rendelted? Ránézésre, rám nagy. Vagy nekem lett rendelve sulikezdésre?
Anyja kivette a kezéből, jól megnézte magának. Fejét csóválva visszaadta Ádámnak.
-Én biztos hogy nem, kisfiam. Minek rendeltem volna? Tele van a szekrényed gönccel.
Anyja megfordult, majd ismét visszanézett a fiára, aki továbbra is a szettet bámulta csodálkozva.
-Idefigyel, kisfiam. Én nem akarok kombinálni, de nem lehet, hogy annak idején, e gönc miatt törtek be hozzánk?
Ádám semmit mondó tekintettel nézett rá az anyjára.
-Túl sok krimit nézel a tv-ben , anya , vagy olvasol. – meglengette anyja előtt a melegítőt- ez miatt? Ugyan már? Miért kellene ez bárkinek is? Véletlenül rossz címre hozták, de az igazi tulaj, aki rendelte, nem tartja annyira fontosnak. – anyja szólásra nyitotta a száját- most ne gyere nekem azzal, hogy e gönc miatt raboltak el?
Anya csípőre tette a bal kezét, jobbjában tartott fakanállal feléje bökött.
-Miért is ne? Úgyhogy, édes gyermekem, jobb lesz, ha felhívod azt a rendőrt, aki itt volt, miután a drága osztályfőnököd hazahozott.
Megfordult, majd ott hagyta a csodálkozó képet vágó fiát. Ádám lesújtó tekintettel nézte a melegítőre. Hirtelen felvidult az arca, megfordult és az ágyához sietett. A ruhát rádobta, majd hívta Mátét.
-Csá, haver! Mi újság?- kérdezte Máté vidáman.- Várj! Kihangosítalak.
Ádám, kezébe vette a szabadidőt.
-Emlékeztek arra, hogy egyszer kaptam egy csomagot?
Többiek összenéztek. Bólogattak. Máté így szólt.
-Várj! Visszahívlak vidóchat-ban.
-Ó! Hogy ez nekem nem jutott eszembe!
Máté kinyomta a telefont, és azon nyomban hívta chaten. Ádám arcán különös döbbent látszódott. Máté átült a két lány közé az ágyra, így mindhárman jól látszódtak a chat kis ablakában. Ádám felemelte a ruhát és megmutatta a barátainak. A barátai közelebb hajoltak a telefonhoz.
-Ez volna a gönc?- kérdezték egyszerre.
-Ez!- emelte feljebb a ruhát Ádám. - Tuti, hogy nem rendeltünk ilyet. Főleg nem egy ilyen förtelmet. Kiveszi fel ezt?
Ahogy jobban felemelte, egy fehér lap hullott ki belőle. Odanézett, letette a ruhát maga mellé és kinyitotta a cetlit. Olvasni kezdte, majd felkiáltott.
-Mi történt?- kérdezte Máté.
-Hát én erről a cetliről meg is feledkeztem. Ezt hallgassátok.- olvasni kezdett.
Mikor befejezte Márti újabb feljegyzést biggyesztett a kérdések sokaságához. Közben hangosan mondta.
- Cetli. 123-mas számmal, és vélhetően Ádámék házszámával. Valószínű, hogy a betörő hagyta el. Szándékosan hagyta e el vagy véletlenül, ezt csak ő maga tudja. De feltételezhető, hogy véletlenül.
-Mit csináltok?
Márti fontoskodva belenézett a kamerába és ugyanígy beszélt is.
-Összeállítottunk egy kis kérdések sokaságát, most azt egészítettem ki az általad talált cetlivel.
Lebegtette meg a cetlit Márti.
-És miket írtatok össze?- kérdezte Ádám.
-Csuda izgalmas dolgokat szedtünk össze. –válaszolta- a parktól át, egészen a te elrablásodig. Csak a válaszokat nem tudjuk rájuk.
-Azt csak úgy tudjuk, ha mi magunk járunk utána.
Éva lebiggyesztette a száját, és kissé sírva felelt.
-De én még kimaradok az egészből- próbálta a gipszes lábát emelgetni- még pár hétig, biztos így fogok dekkolni. Mindenből kimaradok.
Pityergett. Máté nagyot ütött a gipszelt lábára. Éva felszisszent.
-Nyugi, kisanyám, míg engem látsz. Nem fogsz kimaradni semmiből.
Ádám kérdezett.
-Hogy gondoltátok?
Ismét Márti szólalt meg.
-A felírt pontok alapján haladunk. Így tehát, akár teszik, akár nem a négy drágalátos osztálytársunknak, körbeszimatolunk a parkban.
Ádám gondolkodóba esett.
-Mi lenne , ha éjjel mennénk?
-Ma?- kérdezte kíváncsian Máté.
-Miért is ne? -válaszolta Ádám.
-De te mászkálhatsz?
-Nem beteg vagyok! És amiről anyuék nem tudnak, az nem fáj nekik.
Máté örömmel dörzsölte össze a tenyerét.
-Kalandra fel! Hány órakor és hol találkozzunk?
Ádám csak egy pillanatra gondolkodott el.
-22 órakor a parknál.
-Ott leszünk - mondták a többiek lelkesen.
4.
Az osztályfőnök nagy erővel nyitotta ki az utcaajtót. Döbbent képpel nézett az előtte álló alakra.
-Te? Te hogy kerülsz ide?
Az árnyék félrelökve berobogott az osztályfőnök mellett.
-Persze. Lökjél csak félre nyugodtan. Csörtess be a házamba, érezd otthon magad.
Az árnyék megállt az előszoba közepén. Tovább nem állt szándékában menni. Az osztályfőnök dühösen utána ment. Megállt vele szemben.
-Nem akarnál beljebb menni?
-Nem!- jött a határozott válasz- oltári nagy hibát követtél el…. és te tudod, hogy most miről beszélek- az osztályfőnök értetlen képpel bámult rá- ne néz így rám, jól tudod miről beszélek. A ruha a kis kedvenc tanítványodnál van, még mindig. Nem tudom, hogyan, de szerezd vissza. 72 órát kapsz.
Az árnyék megfordult, és indult kifelé, amikor az osztályfőnök utána szólt.
-Michael-lel mi lesz?
Az árnyék visszafordult.
-Semmi. Ő tudja , mit kell tennie.
Az árnyék köszönés nélkül távozott . Az osztályfőnök pedig ott maradt megdöbbenve és válaszok nélkül.
