A négyek Bandája

A négyek Bandája

A parkban

2024. január 26. - e.m.miller

Az ikrek lóhalálában és a futástól kipirosodott arccal megérkeztek csütörtök éjjel a megbeszélt helyre, megpihenni sem volt idejük, mert másodpercekkel később, hangok hallatszottak, nem olyan messze tőlük. A négy utálatos osztálytársuk volt az. Csak arra maradt idejük, hogy egy bokorba meglapuljanak. Ami jobban aggasztotta őket az volt, hogy Ádám nem volt sehol. Hiába lestek az utca felé, a fiú nem volt sehol. Ellenben a négy osztálytársukkal, akik egyre izgatottabbak voltak, izgetek-mozogtak, be nem állt a szájuk. Ők is mindenfele tekerték a fejüket.    Percekkel később, akit vártak felbukkant. Az osztályfőnökük volt az.  Közben az eső is szemerkélni kezdett. Michael a szembe utca sarkáról lesesedett a park felé. Jól látott mindent és mindenkit. Ő volt az első, aki észrevette Ádámot, hogy az utcájából egy tolókocsit tol maga előtt. A kerekesszékben Éva ült.  Ádám és Éva megálltak az ikrek háta mögött. nem vették észre az érkezőket, mert minden idegszállukkal az osztályfőnökre és osztálytársaikra koncentráltak.  Hamarosan újabb vendég toppant elő a semmiből. Nyulánk volt, szemüveges. A díszes társasághoz csatlakozott a parkban. Az osztályfőnök egy fej biccentéssel nyugtázta az érkezőt.

-Mi újság?- kérdezte az osztályfőnök.

Az érkező férfi hangjára Ádám összerezzent, majdnem felkiáltott. Michael Ádámot figyelte.

-Semmi. Mi lenne. Kölyöknél van vagy lehet a cucc. Anélkül meg semmit sem ér az egész.

Az osztályfőnök megragadta a pólójánál.

-Mert te, olyan jól meg tudod szervezni a dolgokat, hogy még arra sem vagy képes, hogy egy csomagot feladj rendesen. A főnök mit szólt hozzá? Ugye tudod?

-Te osztályodba jár, nem az enyémbe. Egyáltalán, honnan tudod, hogy a kölyöknél van? Lehet, másnál landolt a csomag. Arra még nem gondoltál?

-Biztos, hogy nála van! De ő, nincs még itt, ha nem tűnt volna fel.  Majd megszerezzük. Ki kell gondolnom. El kell terveznem. Mert amit eddig csináltunk a cucc megszerzése érdekében, mind kudarcba fulladt. Nem kerülhet illetéktelenek kezébe.

Toporgott és a fejét forgatta az egyre rájövő esőben.

-Vajon hol lehet? – tette fel a kérdés magának.

Senki sem kérdezett rá, vajon kit vár ennyire nagyon az osztályfőnök. Az ikrek továbbra is őket nézték, még mindig nem vették észre, a hátuk mögött álló két barátjukat. Egészen addig, míg Ádám fel nem csuklott a hátuk mögött. Ezt a hatást az osztályfőnökük mellett álló alak váltotta ki.  Az ikrek megijedve fordultak hátra és néztek végig a két barátjukon. Michael csak őket nézte.

-Ti honnan kerültetek ide? És Éva?- mutatott a lányra Máté- Mi történt?

-Nem hagyhattuk ki szegényt a fináléból - mentegetőzött Ádám. - A pasi, aki az osztályfőnökkel beszélt, ő rabolt el engem.

-Honnan tudod?- kérdezték egyszerre az ikrek.

Ádám mélye sóhajtott.

-Onnan, hogy megismerem a hangját. Ő beszélt a szobámban és a telefonban is, mikor megálltunk, és mielőtt az osztályfőnök megjelent volna.  

Mindhárman meglepett képpel néztek, hol Ádámra, hol a díszes társaságra. A díszes társaság megindult, be, egyenesen a park, egy bizonyos pontja felé. A négy jó barát utánuk eredt. Michael telefonálni kezdett. Amint befejezte, a gyerekek után eredt. Ő megállt a régi nevelőintézetként szolgáló épület végén. Onnan mindent jól belátott. A fiatalok nem messze álltak tőlük, amazok egy bizonyos pontnál álltak. A négy osztálytárs remegve állt a két felnőtt mögött. Az osztályfőnök valamit kézzel magyarázott és mutogatott.  A másik, kelletlenül, de letérdelt és igyekezett nagy erőlködések közepette valamint felnyitni. Nem ment. Ránézett az osztályfőnökre és közben megtörölte a homlokát. Megpillantotta a négy gyereket. Gúnyosan elmosolyodott, de nem szólt semmit.  Újra neki fogott, de most sem járt sikerrel. Nem tudta a betontömböt felemelni. Az osztályfőnök dühöngve és artikulátlanú kiabált. Ahol Michael állt, nem lehetett halni. A gyerekek pedig, meg sem lepődtek azok után, főleg az ikrek, ahogy az osztályfőnök viselkedett velük szembe a cikk megjelenése után.  Az oszi letérdelt és ő maga is nekiveselkedett a tömb felemelésének. Nem sikerült. Majd ketten próbálkoztak. Végül Lajos, odakiáltott a négy védencének, hogy menjenek oda, és segítsenek. Továbbra sem vették észre az osztály négy eminens tanulóját. Mire nagy nehezen, együtt, erőből felemelték a tömböt, szirénázó rendőrautók hangja szakította félbe a műveletet.    A rendőrautók lefékezésének egy idejében, Michael is felbukkant. Megállt a gyerekek mellett. Ők ránéztek, de nem szóltak.  Az osztályfőnök annál inkább.

-Michale! Az ég küldött. Gyere ide, kérlek! Segíts nekünk. Le kell jutnunk az alagútba. A rendőrök, hogy kerülnek ide? És ők?- mutatott az osztálya legjobb tanulóira. – Ti meg miért jöttetek? Semmi keresni valótok nincs itt.

Az osztályfőnök és a másik férfi kivételével, a gyerekek feltartott kézzel néztek szembe a rendőrökkel. A másik férfi, egy lépést hátralépett az alagút lépcsője felé. Le is nézett. Ekkor Michael valahonnan a kabátja zsebéből egy fegyvert vett elő és a társaságra fogta.

-Michael mit művelsz? Miért fogsz ránk fegyvert?

Michael nem válaszolt, csak mosolygott.

-Michael White? Nem hallod, mit kérdeztem? Miért vagy ennyire nyugodt, hogy így körbevett minket a rendőrség?

A másik férfi, gúnyosan felnevetett. Az osztályfőnök és a reszkető gyerekek ránéztek.  De nem válaszolt, csak tovább nevetett, és lejjebb lépett eggyel. Michael is felnevetett és a fejét csóválta.

-Rosszul teszed. Hiába próbálsz bejutni az alagútba, nem fog sikerülni. Hogy hívtál? Michael White? Sajnos , ki kell hogy ábrándítsalak. Nem ez az igazi nevem. Az igazi nevem; Michael Gordon és az Interpolnak dolgozom.

Nemcsak a négy jó barát kiáltott fel a meglepetéstől, hanem a másikak is.  Most Lajos, az osztályfőnök nevette el magát.

-Ez a hét poénja.

-Sajnos nem az. Emeljétek fel a kezeteket, ugyanis le vagytok tartóztatva. Bill, meg nem próbálj lemászni az alagútba, mert az első golyó odacsapódik. Mindig is jó céllövő voltam.

-Te….- szisszent fel Bill. – Ezt nem gondoltam volna, hogy rendőr vagy. Egy beépített besúgó. Nagyon vigyázz, mert innentől kezdve rettegned kell az éltedért. A főnök nem felejt.

Michael körbenézett.

-Érdekes. Ő hol van? –tárta szét a kezét Michael – mert itt nincs, az tuti. Gyerünk! Ide lehet fáradni. Miért vagy ideges, Lajos?

Az osztályfőnök ránézett. Hangja is idegesen csengett.

-Én? Miért lennék ideges?    Szép, esős őszi éjjel van. Épp megpróbálnak letartóztatni, pont az, akiről nem tudtam volna azt feltételezni, hogy beépített ügynök, egy szervezetbe, aminek a létezésében én sem hiszek. Mi csak sétálgatunk a parkban…….

Michael és a gyerekek mellette felnevettek.

-Külön matekórát tartasz, azoknak, akik, így is bukásra állnak szinte minden tárgyból? És a kedves úriember? Ő milyen tárgyból korrepetálja őket? Magyarból? Vagy gyakorlati oktatáson sajátítják el a nebulók, Bill segítségével, hogyan kell betörni vagy elrabolni valakit?

Az osztály rossz tanulói felnyögtek. Nem néztek sem az osztályfőnökükre, sem pedig a Billnek nevezett férfire. A talpuk alatt lévő, esőáztatta füvet bámulták. Az osztályfőnök fenyegetően felemelte a kezét.    Bill, a bal lábát rátette az első lépcsőfokra. Úgy nézte a bűnözőből, rendőrré lépett Micahellre.  Michale a fejét csóválta.

-Meg ne próbáljatok bármit is tenni! Jobb lesz, ha szépen visszateszed a lábadat a másik mellé. Mondtam már, hogy nincs esélyetek a menekülésre.  Jobb lesz, ha feladjátok. Gyerünk!

A gyerekek egy szó nélkül megindultak. A két férfi nem szólt rájuk, nem kiabált utánuk. hagyták, hadd menjenek. A gyerekek továbbra is a térköveket bámulták. Megálltak Michael előtt. Nem néztek rá. A férfi gyengéden megérintett Lajos vállát. Biztatással is felért. Nem kell félniük, nem esik bántódásuk. Bízzanak benne.  Két rendőr az autókhoz terelte őket. Majd miután beültek a rendőrautókba, elhajtottak velük. A másik négy osztálytársuk, szánakozva nézett a velük elhajtó autók után. Egymásra néztek, de nem szóltak semmit. Egyre gondoltak. Jobb így nekik. Valahol a lelkük mélyén sajnálták őket. Bill visszalépett és karba tett kézzel állt az osztályfőnök mellett. Arcáról leolvasható volt a bosszúság és a bosszúvágy. Az osztályfőnök fennhangon így szólt, de már nem Michaelre nézett, hanem Ádámra. A fiú nem értette a dolgot, de különösképp nem is foglalkoztatta a dolog. Őt és barátait jobban érdekelte a dolog, aminek most részeseivé váltak.  

-A főnők, úgyis elintéz, ha…

-Ha? Ha itt lesz? Mert itt ugyan nincs. Amúgy, sohasem találkoztam vele. Na, legyetek oly kedvesek. Vegyetek példát a gyerekekről, ők cselekedtek. Nem fog fájni, csak egy kis baráti csevej lesz. Ha szimpik lesztek a bírónak, megússzátok 4-5 évvel.

Pár rendőr megindult feléjük. Bill állt, nem mozdult. Az osztályfőnök annál inkább menekülőre fogta a közeledő rendőrök láttán.  Le akart volna szaladni az alagútba, de Bill elgáncsolta. Felnevetett. Az osztályfőnök hasra vágódott. A gyerekek is felnevettek. A rendőrök közben elvezették Billt, az osztályfőnököt elvezették, aki Michaelt átkozta és próbált a rendőröktől megszabadulni. Michael a négy baráthoz fordult.

-Nos, kis gézengúzok, azt hiszem itt az ideje hazatérni. Ez gyors volt és szakszerű. Mielőtt bármit is kérdeznétek most, erre is sor fog kerülni.

A gyerekek lehajtották a fejüket. Kissé elszontyolódtak. Ők azt hitték, nagy sikerük lesz, ők fogják el az osztályfőnököt és fedik fel a park titkát. Michael látta a bánatukat és így szólt.

-Nem kell úgy elszontyolódni. Így is hősök vagytok. Menjetek mind Ádámékhoz. A többit én elintézem. De hogy még nagyobb legyen az örömötök, holnap addig aludhattok, amíg szeretnétek. Nem kell suliba mennetek.

Gyerekek arca felvidult. Nem köszöntek, hanem vidáman indultak el Ádámék háza felé.

 1cc0ed50429a1310d8ff176c2172846c.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ifjusagiregeny.blog.hu/api/trackback/id/tr9318311999

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása