Az ikrek és Ádám számára a nap hátralevő része eseménytelenül zajlott.  Egészen addig a pillanatig, míg a templomhoz nem értek a megbeszélt időpontban. Ott megkezdődtek a bajok. Kezdődött azzal, hogy Ádám saját lábába megbotolva hasra esett.   Felpattant, leporolta magát. Semmi baja nem lett. Leszámítva a kisebb zúzódásait, amit az elrablása során az autóban szerzett. Az ikrek kinevették őt.   Elindultak a zebra irányába. Megálltak. Körbenéztek. Az egész falu kihalt volt.  Elhaladtak a bolt mellett.  A gyerekek ezen az éjszakán csöndesek voltak és a gondolataikba merültek. Nem vették észre, hogy figyelik őket.  Amint elhaladtak a búvóhely mellett és ráfordultak az átjáróhoz, az árnyék kilépett a fa takarásából, követni kezdte őket. Jobb kezét felemelte. Kezében fegyvert fogott és a gyerekekre szegezte.  Ádám és az ikrek már a park előtti járdán sétáltak, amikor a követőjük kibiztosította a fegyverét.   Márti megtorpant és megmerevedett.   Fiúk tovább mentek. Nem vették észre, hogy a lány megállt. Márti riadt hanggal utánuk szólt.

-Ti is hallottátok?

A fiúk visszafordultak. Ránéztek.

-Mit?- kérdezték egyszerre.

-Olyan volt, mint ha fegyvert élesített volna ki valaki.

-Ki? Rajtunk kívül senkin sincs kint ebben a nyüves faluban. – kérdezte a bátyja.- Félsz egy kissé a sötétben.  beképzelsz dolgokat. Nem kellene annyi krimit olvasnod, és horrorfilmet nézned.

Máté legyintett egyet és beügetett a parkba.  Ádám a nagy sóhajok közepett követte barátját.

-Ő van betojva, holott nekem kellene, mert engem raboltak el. Nők.

Márti ijedten nézett körbe. Senki sem állt a háta mögött.

-Igazuk van.  Képzelődőm. Holnaptól nem nézek annyi horrorfilmet.

Követte a fiúkat.

Megálltak a csúszda mellett. Márti remegő kézzel elővette a zsebéből a lapot. Szétnyitotta. Megköszörülte a torkát. A fiúk a lapra néztek. Az árnyék a hátuk mögé állt.

-Hogy képzelted el az egészet?- kérdezte a testvérét Máté. - Azért éjfél körül jó lenne hazatérni, mert egyrészt suli is, másrészt anyuék észreveszik, nem vagyunk otthon…

-Az ősöket bízd rám- felelte ingerülten Márti- Először is járjuk körbe, hátha látunk olyasmit, ami miatt nem lehet a parkban tartózkodni. Akarom mondani, miért lett a falu bolondja elkergetve, és mi is.

A fiúk körbenéztek.

-Sötétben? Nem fogunk nyomokat találni. Azóta sokan mászkáltak erre. Mi is. – válaszolt Ádám. – De azért tehetünk egy kört. Induljunk.

Mielőtt megtették volna az első lépést, a hang a hátuk mögött ismét megismétlődött.  A fegyver kibiztosításának jellegzetes hangja. Mindhárman megdermedtek.   Lassan, óvatosan fordultak meg és szembe találták magukat egy csuklyát viselő alakkal, aki fegyvert fogott rájuk. Hátrálni kezdtek, az alak rájuk fogott fegyverrel követte őket. Ádám ment középen. Kiutat keresett szorult helyzetükből. Erre egyáltalán nem számítottak. Csukja alatt rekedtes hang szólalt meg. Ádám fülelt. De nem volt számára ismerős a hang.

-Most végetek. Nem fogtok itt szimatolni. Nincs itt semmi sem.  

A gyerekek megmozdultak.

--Ne mozduljatok.   

Ádám megfogta két barátja kezét. A mozdulat nem kerülte el a rájuk fegyvert fogó figyelmét.

-Ne mozduljatok! Most pedig szépen el fogunk beszélgetni egymással, így az éjszaka közepén.  És mire a mondandóm végéhez érek, ti is be fogjátok látni, jobb, ha nem ütitek bele mások dolgába az orrotokat.  

Ádám a  lefelé nézett, egészen pontosan a csuklyás alak cipőjét. Szinte suttogva beszélt, alig nyitotta ki a száját. Barátai így is megértették mondandóját. 

-Amikor azt mondom futás, futás. Valahogy kikerüljük. Az utcánk felé a Duna part irányába, vagy egyenesen hozzánk.

 Megrántott a barátait.  Márti fogta Ádám kezét. Nem nézett a csuklyás alakra. Földet nézte. Húzni kezdte őket. Ahogy elhaladtak az alak mellett, sprintelve elrohantak mellette, balra fordulva. Csuklyás utánuk rohant. Rájuk szegezte a fegyvert és lőtt. Ahogy a fegyver elsült az egyik bokor mellől egy alak lépett ki eléjük. Ádám neki rohant és mindhárman a földre huppantak. Zihálva, ijedt tekintettel néztek a másikra, majd rák módjára araszolni kezdtek visszafelé. A csuklyás alak farkasszemet nézett a másikkal. Az alak, most az idegenre irányította a fegyver csövét. A kezei remegtek.

 Az idegen megszólalt. Hangja nyugodt volt.

-Ne féljetek. Nem lesz baj. Csak el innen gyerekek!

A csuklyás alak leeresztette a kezét, megfordult.   Az idegen a kezét nyújtotta a gyereke felé, amikor is az alak megfordult és újra lőtt. Az idegen megfogta Ádám kezét, felhúzta. A másik kettő azonnal felpattant és futni kezdtek a Duna part irányába, a segítőkész idegennel együtt.

-  Tűnjünk el!- kiáltotta önkívületi állapotban Máté.

Gyerünk, gyerekek, gyorsan, gyorsan!

Bukdácsolva és zihálva rohantak a Duna irányába, az első házig. Onnan néztek vissza a park irányába.   De a csuklyás alak már messze járt. A gyerekek visszafordultak az idegen felé.

-Köszönjük- köszönték meg egyszerre.

-Igazán nincs mit. Szerencse, hogy pont erre jártam. Mit akart tőletek? Egyáltalán, hogy jut eszetekbe ilyenkor sétálni? Rég ágyban lenne a helyetek. Bár tudom, hogy kik vagytok.

A gyerekek meglepett arccal néztek a férfire.

-Tudja? Honnan?- kérdezte Ádám – Mi csak….

-Utána akartatok nézni a park rejtélyének? Igaz?

Csodálkozva bólintottak.

-Mindent tudok. Jót akarok nektek, és segíteni. Most menjetek haza. Te pedig- mutatott rá Ádámra – holnap, iskola után jól nézd meg a ruhát, ami hozzád került. Az a rejtély kulcsa.

Ádám gondolkodó képet vágott.  Amikor elsőre hallotta a férfi rekedtes hangját, nem volt számára ismerős. De most valahonnan még is az volt. Bár Ádám szerint, akkor, abban a helyzetben, nem így beszélt az alak. Meg sem hallotta a segítőkész férfi mondatát. Ránézett a többiekre.

-Ez az alak rabolt el engem!

Márti gyanakodva nézett rá.

- Honnan tudod? – kérdezte gyengéden.

- Először a hangra koncentráltam, amikor ránk fogta a fegyverét… de nem…..hanem a cipője…. a cipőjét valamiért megjegyeztem… de nem tűnt fontosnak. Akkor.  

-Miért? Milyen volt a cipője?- kérdezte ingerülten Máté.

-Krokodilbőrből. És a sarka barna volt, míg a másik fekete. Ő volt az. Pontosan tudom, hogy ő volt az!

-Tuti?

-Tuti!

Pillanatra el is feledkeztek az idegenről. Michael megköszörülte a torkát. A gyerekek feléje pillantottak.

-Örülök, hogy kezd a kép számotokra összeállni, de nem figyeltetek rám. Jobban mondva, te nem figyeltél. –mutatott ismét Ádámra Michael- Menj haza, és nézd meg jól a szabadidőt, amit véletlenül kaptál.  Az a rejtély kulcsa. És jobb, ha most szépen hazamentek.

-Ki maga?- kérdezte Ádám- honnan tudja?

-Jó barát, aki segíteni akar nektek. Az most nem számít. Sipirc haza. Nem véletlenül lőttek rátok.

-Hogy hívják magát?- kérdezte Máté.

-Michael.

A három barátnak lett volna még egy jó pár kérdése. De egyben igazat adtak az idegennek. Ideje volt hazamenni. Holnap iskola. Megfordultak. Csak egy kicsit távolodtak el a férfitől. Visszanéztek rá. Idegesek voltak.

-És ha még itt van? Nem kellene szólni a rendőrségnek?

Michael a fejével nemet intett.

-Felesleges. Ebben a faluban, minden hamar kiderül. Veletek elmegyek egy darabig- mutatott rá a két testvérre. De abban is biztos vagyok, hogy a lövöldöző már árkon- bokron túl van.

Elindultak, percekkel később búcsút intettek Ádámnak, aki loholva futott hazáig. Ahogy elhaladtak a parknál, és  lassan a templomnál jártak, a lövöldöző kilépett a csúszda takarásából. Utánuk nézett.

-Ezt még nagyon megkeserülőd, Michael!

Tárcsázni kezdett.  Azt hitte, nem veszik fel. a Vonal végén egy álmos hang szólalt meg.

-Mit akarsz? Tudod, hány óra van?

-Michael, beleköpött a levesünkbe. Holnap ettől lesz tele az iskola. A négy kedvenc, eminens tanulóból kettő erről fog beszélni az egész iskolában.

Az osztályfőnök meglepetten nézett a telefonra. Semmit sem értett az egészből. Ő, valami egészen másra emlékezett Michaellel kapcsolatban.

-Az egészből nem értek semmit.

-Te nem tudsz a dologról?- kérdezte a csuklyás alak.

-Nem! Semmiről sem tudok.

-Akkor semmi.

A csuklyás alak kinyomta a telefont. Az osztályfőnök értetlenül bámult másodpercekig a készülékre. Megvonta a vállát és visszahanyatlott a párnára. Egész éjjel nem jött álom a szemére. Tényleg nem értett semmit az egész hívásból. Délelőtt mindent megtudott. De nem a diákoktól.

Michael a templomig kísérte a testvéreket. Ott búcsút intett nekik, és biztosította őket, hogy nem lesz semmi baj. A két testvér félve tette meg a hazavezető utat.  Michael üzenetet írt valaki számára. Amint elkészült vele és elküldte, fütyörészve indult vissza a szállására. Nem a parkon keresztül ment, hanem a bolt oldalán. A szállásig nem követte senki sem. Várta a másnap reggelt.