Ádám a semmibe való útja nem akart vége szakadni. Többször is, rövidebb időre elbóbiskolt. De ha egy gödör, vagy valami huppanós dolog, amibe a kocsi beleszaladt, egyből felébresztette. Hátsó fele már nagyon fájt a kocsi hátuljában, mert semmi sem volt benne, még egy pokróc sem.  Legalábbis azt hitte. De a himbálózások során a keze megakadt valami puhában. Nagy örömére összeakadt egy pléddel, aminek förtelmes olajszaga volt. De amire szüksége volt, arra tökéletesen megfelelt számára. Maga alá gyűrte és ott vacogott rajta. Nem, nem volt hideg, hanem az idegtől fázott nagyon.

Arrébb csúsztatta magát és megpróbált az egyik sarokban megtámasztani magát. A kocsi hirtelen megállt és ő orral előre bukott. Az alak kiszállt az autóból, és megállt a jármű mellett. Valami reccsent odakint. felkapta a fejét és hallgatózott. A reccsenés egy bizonyos hangra emlékeztette. A hang olyan volt számára, amikor a HI-FI rádióján kedvenc adóját kereste.

-András…... mit csináljak vele? – kérdezte az emberrabló. Ádám közelebb hajolt az autó falának és hegyezte a fülét.- Rendben. És a cucc, ott lehet nála? Jó, rendben. Nem kell velem ordítania. Tudom a dolgom. És ez biztos? Törjek be újra? És Michael? – Újabb kiabálás. – Jól van, na! Bízhat bennem!

Krákogó hang válaszolt, félig meddig értette, a hang valahonnan ismerős volt, de hirtelen nem tudta hová tenni. Mindenesetre a hang nagyon mérgesnek és morcosnak tűnt. A beszélgetés nem tartott sokáig. Ahogy végetért a hívás, az út folytatott.   Az első megállás óta órák teltek el. Legalábbis Ádám úgy érezte. Félt. Nagyon félt. A bizonytalanság, hogy vajon mi fog vele történni, rettegéssel töltöttel el.

A fékek nyikorogtak és Ádám az autó falának csapódott. Hallotta, hogy az elrablója újra telefonál. Miután az elrablója ismételten befejezte a beszélgetést, feltépte az autó ajtaját és kirángatta a fiút a kocsiból.

-Kifelé! – ordított rá.

A férfi a karja után nyúlt, megragadta és tekintet nélkül kicibálta az autóból. Ádám az úttestre huppant, beverve a térdét, ami azon nyomban sajogni kezdett. Mielőtt körbe nézhetett volna, az alak visszaült az autóba, és teljes gázzal elhajtott. Feltápászkodott. Valahonnan ismét autómotor zúgása hallatszott és egyre közelebbről. Azt hitte, hogy az elrablója tért vissza. Az autó megállt és mielőtt örülhetett volna, az autóvezetője kiszállt.

-Hát, te mit csinálsz itt? – kérdezte a túlságosan is ismerős hang.

-Maga hogy kerül ide?- kérdezte a férfitől hüppögve.

-Kocsikáztam egyet a tanítás után.

Mert az autóvezetője és állítólagos megmentője az osztályfőnöke volt.  Most egyáltalán nem érdekelte, hogy ki nem állhatta a férfit és ő nem lány, nem gyenge, de most sírva az osztályfőnök nyakába borult és zokogni kezdett.  A férfi vigasztalni próbálta, és Ádám nem látta az arckifejezését, ami talán jobb is volt. Az osztályfőnök arcán hamis mosoly bujkált. Beültette az autóba és visszafelé indultak. Az osztályfőnök telefonálni kezdett. Ádám kisírt szemekkel, a férfit nézte. valami rossz kerítette a hatalmába. És a hang… az osztályfőnök hangja, kicsit hasonlított annak a hangjához, akivel az emberrabló telefonon beszélt. Rettegve ült az autóban hazáig. Mire hazaértek teljesen besötétedett.

Márti ezen az éjszakán alig hunyta le a szemét. Röviddel éjjel egy körül tudott csak elaludni. Ádámról álmodott. Valamiféle sötét sikátorban sétált és segítségért kiálltot. Megállt egy ház előtt a fiú, őt nem vette észre, pedig felette lebegett a fiúnak.  Legalábbis úgy tűnt, de Ádám felnézett és riadt tekintettel és segítség kérően nézett a lányra. Szeméből könny folyt az arcára. A kezét a lány felé nyújtotta, aki nem érte el azt.

-Az ajtó! Menj az ajtón át!- kiáltotta oda neki.

De a háznak nem volt ajtaja, hiába próbálkozott Ádám. Ádám keze beleütközött egy falba beleépített csengőbe és megnyomta.  A csengő hangja élesen süvített bele a korom sötét éjszakába.

Márti felriadt. A csörgés nem szűnt meg, ott keringett körülötte. A csörgés nem álom volt, hanem a valóság. Ránézett az ágy melletti polcra helyezett órára. Éjjel két óra volt. El nem tudta képzelni, ki keresi éjjel . A telefon továbbra is csörgött, egyre követelőzőbben.   Álmosan a telefonja után nyúlt és álmosan szólt bele.

-Igen?

Hilda, Ádám anyja jelentkezett. Hangja izgatott volt, félig nevetős, félig sírós. Elmesélte, hogy fia előkerült, igen különösmódon és nem akárki talált rá.  Hilda vidáman elköszönt a lánytól, a nagy örömében lefelejtett a lánytól elköszönni, amit Márti most az egyszer nem vett ezokon. Percekig ült az ágyán megzavarodva. nem értette az egészet. Főleg az osztályfőnök megjelenését nem értette. Kipattant az ágyából és átrobogott a testvére szobájába. Mátét nem nagyon kellett ébresztgetnie, mivel bátyja az ágya tetején ült és olvasott. Ránézett.

-Mi történt? Izgatottnak látszol.

Márti izgatottan beszámolt Hilda telefonjáról. Máté kezéből a könyv kiesett. Most ő is izgatottá vált. Leugrott az ágyról, és fel-alá kezdett a szobájában mászkálni.

-Érdekes! Felettébb érdekes! Nem is érdekes- pördült meg a tengelye körül – gyanús. Hogy került oda olyan hirtelen a mi hőn szeretett osztályfőnökünk? Csak nincs köze…

-Na ne! Azért mert a négy idiótát istápolja… te sem gondolhatod komolyan, hogy köze lenne egy emberrabláshoz? Nem akarom bántani, idióta, de arra nem lenne képes, hogy az osztályából valamiféle ürüggyel az egyik diákját elraboltassa. És vajon miért?

Bátyja visszaüt melléje.

-Akkor a négy mitugrász, miért kergeti el az embereket a parkból?

Márti a vállát vonogatta.

-Hát ez az! Az imádott osztályfőnökünknek valamihez igenis köze van. Ide a rozsdás bökőt. – mutatott a mellkasára. – na, most már feküdjünk le. Mindjárt kelni kell. Azt hiszem, most már nyugodtabban tudunk aludni.

Már kivilágosodott, mikor az ikrek, Éva nélkül, Ádám szobájában dekkoltak. Épp akkor ment el egy rendőr, amikor megérkeztek.

-Már megy az első óra- mondta Ádám fáradt hangon.

-Egyszer mi is lóghatunk egy kicsit, nem? – válaszolta Máté.- A barátunk sokkal fontosabb, mint az osztályfőnökkel egy matekóra. Vagy hálálkodjunk neki, hogy hirtelen felbukkanásával megmenekültél?  Nekem akkor is gyanús, hogy a semmiből felbukkant.

Ádám felnevetett. Az ikrek miután elhelyezkedtek Ádám ágyán lélegzetüket visszatartva figyeltek rá. Némán az anyjára mutatott, így próbálta a többiek tudomására hozni, hogy nem kíván az anyja jelenlétéven beszélni, elég volt neki, még sok is, amíg a rendőr kihallgatta.   Az ikrek egy fejbillentéssel jelezték, értik a célzást. Hilda becövekelte magát a fia szobájába, és eltökélt szándékaként úgy tűnt, hogy ma, biztosan nem áll szándékában távozni onnan. Így szándékozott kifejezni örömét, hogy a fia hirtelen és sértetlenül előkerült. Leszámítva a térdért ért kisebb horzsolásokat.  Hilda ránézett a gyerekekre, majd dúlva-fúlva kiment fia szobájából, miután rájött, hogy az ő jelenléte felesleges, és lesz még ideje a fiára. Épphogy felsóhajtottak, hogy megszabadultak az asszonytól, hamarosan gőzölgő kakaóval tért vissza, majd távozott

 Kellett egy kis idő mire Ádám összeszedte magát és beszélni kezdett.

-Idefigyeljetek! Amit most mondok, tartsátok meg magatoknak, kivéve Évát! Neki mindenképp el kell mondanotok. Erről, még a rendőrnek sem beszéltem. A szobám feltúrása, majd az elrablásom, nem a véletlen műve. Nem véletlenül cipeltek el, és tettek ki a semmi közepén, csak valami folytán nem úgy sikerült a dolog, ahogy az elrablom eltervezte.

Máté körbenézett.

-Ezt eddig is gondoltuk, hogy nem véletlenül túrták fel a szobád. Kerestek valamit, valamit, aminek itt kell lennie. De vajon mi az?

-A pali, kizárólag az én holmijaimra vetett szemet. Sehol máshol nem túrta fel a házat. Ezt kénytelen voltam bevallani a rendőrnek. Nem örült túlságosan, hogy csak most lett jelezve a dolog. Ő is megkérdezte ugyanezt. Nem tudtam válaszolni. Csupán azt mondtam, lehet házszámot tévesztett és rájött, rossz házba hatolt be.

Márti a fejét rázta.

-Nem véletlen volt, hidd el. Tudta, hova jön. Nem véletlenül lettél elrabolva. Pont te négyünk közül. Én sem értem, imádott osztályfőnökünk váratlan felbukkanását. Még hogy pont arra kocsikázott. Hiszi a piszi, aki elhiszi. Több mint gyanús.

-Úgy van. És íme a gyanúm, amire egyáltalán nincs bizonyítékom. – vágott Márti szavába Ádám- Nem vagyok szász százalékig biztos abban, hogy akivel az elrablom eszmefuttatást hajtott végre telefonálás közben az nem más volt, mint…

Ránézett a testvérekre, ők kíváncsian vissza rá.

-Ki?- kérdezték egyszerre.

-Az oszi fő! Aztán…

-Aztán? Mondd el végül is mi történt? - tudakolta Máté.

-Minden azzal a telefonhívással kezdődött. Bár a vonal recsegett, de így is félig hallottam.- megállt, majd folytatta és elmondta, mit hallott a két beszélő között, a két testvér megrökönyödve hallgatta-, amikor lefékezett mellettem és beültem melléje az autóba, valamiféle különös érzés kerített hatalmában és a hangja… ismerős volt. Amúgy teljesen zavart volt. Szeszélyes és egyben gondoskodó és….

Márti hátra dőlt a széken.

-Minek olvasok annyi Agatha Christie könyvet. Bár tudnák most úgy gondolkodni, mint Miss Marple.

-Hé!- pattant fel Máté és az ágyra csapott a kezével. Ádám arrébb húzódzkodott egy kicsit- Valaki nem közölünk, inkább a másik négy közül, anékül hogy tudták volna, valamibe belekeveredettek és azon sem csodálkoznék, hogy valaki várt valamit, aminek az illetőhöz kellett volna kerülnie és valami oknál fogva Ádámhoz került. Azon sem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy az osztályfőnök keze is benne van a dologba, és a négyet valamivel zsarolja.

-Nem rossz okfejtés- dicsérte meg a testvérét- Ez a „valaki” szemlátomást csak sejt valamit, de lövése sincs arról, hogy valójában hol is van az, amit keresnek. Véleményem szerint, csak azért túrták fel Ádám szobáját, mert amazok bosszúból keresztbe akartak tenni nekünk, azért, mert állandóan a parkban lófrálunk. Továbbra is azt mondom, hogy a rejtély kulcsa a parkban lesz.

Ádám elcsodálkozott rajtuk.

-Azt esetleg meg tudnátok mondani, hogy az a „valaki” mit is keresett rajtam?

Márti csavargatni kezdte az egyik cofját.

-Hogy mi az, azt én sem tudom. De biztosan olyan valami, aminek nagyon nagy ára van, és ezért attól sem riadnak vissza, hogy gyerekeket raboljanak, vagy esetleg megöljenek.

-Jujj már… mintha az anyámat hallanám. Bár a rendőr azt mondta, tartsam magam távol ettől az ügytől, eszembe sem jusson kutogatnom az illető után, aki elrabolt vagy elraboltatott. Mert most veszély is fenyegethet. Én megígértem neki, de nem kell hallgatni rá. És ha megengeditek, még egy szó az osztályfőnök miatt. Szóval, amikor beültem mellé az autóba és szólt hozzám, teljesen meg voltam győződve arról, hogy akivel az elrablom beszélt, maga az imádott osztályfőnökünk volt.

-Ez érdekes. Felettébb érdekes. Vajon mi köze van mindenhez?

-Nem tudom. Csak csupán azt, hogy az osztályfőnökkel való találkozásomról és a vele kapcsolatos gyanúunkról, egy szót sem ejtünk az iskolában.  Egy percre sem veszítjük őt és a kis társaságát szem elől. – suttogta Ádám-, mert hát ugye, igazából mi sem tudjuk, mi rejlik az egész háta mögött. Csak gyanakodunk és kombinálunk.

-Rendben. Kivételt csak Éva képzi.

-Pontosan.

Az ikrek elbúcsúztak Ádámtól, akit az orvos a hétre kényszerszünetre rendelt el. Csupán egy valamiről feledkeztek meg ismételten. A földön talált cetliről és a csomagról, ami Ádám nevére érkezett.